A WWE történelmének 10 legjobb heel szupersztárja

Összegyűjtöttünk nektek 10. olyan nevet, akik szerintünk a WWE történelmének legjobb heel karakterei. Lássuk tehát, hogy kikről is van szó.


#10. Chris Jericho

Jericho-nál természetesebb heel alig ha van. Számos emlékezetes pillanata volt, mint például 2008. ban amikor Chris bele verte a fejét Shawn Michaels-nek egy tv be. Vagy említhetnénk azt is amikor az NBA sztárral Shaquille O’Neal el került összetűzésbe és finomban elmondta neki, hogy Kobe Bryant sokkal jobb nála. Jericho ha mikrofont kap bárkit képes leoltani egy másodperc alatt. Kétségtelen ő az egyik legjobb heel ebben a biznisz ben.


#9. Edge

Edge elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag az egész pályafutását heel karakter-ben nyomta végig egészen 2011 es visszavonulásáig. Véleményünk szerint nem is lehetett volna face annyira adta magát nála a heel karakter. Zsigerből jött ez nála, számos emlékezetes pillanata volt Vickie Guerrero mellett is. De említhetnénk azt az időt is amikor Lita volt a partnere és Kane el volt feud ban. A WWE történetének egyik leg  utáltabb karaktere volt az övé, persze mindenki el ismerte  a tudását. Azonban volt egy olyan megmagyarázhatatlan kisugárzása ami ehez a heel karakterhez párosult ami egész egyszerűen ezt váltotta ki az emberekből.


#8. Ric Flair

A heel mondta róla Vince McMahon egy interjú során. Ric az Evolution tagjaként lett igazán csúcs heel. Ő volt Randy Orton egyik nagy mestere és mint tudjuk Orton ból mi lett! Olyan játszi könnyebbségel befolyásolta a nézőket, hogy az valami hihetetlen. Említhetnénk azt is amikor lány Charlotte oldalán tevékenykedett és, hogy az mennyire profi munka volt közel a 70 hez. Azt is hozzá kell tenni, hogy a karaktere ellenére minden rajongó imádta. Azt is meg kell említeni vele kapcsolatban, hogy nem csak Orton pályafutását egyengette hanem The Miz ét is! A napjaink  magasan legjobb heel karaktere.


#7. The Undertaker

Undertaker egy viszonylag rövid, ám annál tartalmasabb időszakot leszámítva nem nagyon volt heel. Azonban abban az időszakban sok “gonoszságot’  csinált, mint például Stephani McMahon-t kikötötte egy keresztre. Az a démoni ruha amit viselt, a kifestett szemek csak rátettek egy lapáttal erre a gonosz karakterre. A mai napig az egyik leg ellentmondásosabb pillanat, amikor Undertaker “felakasztotta’ a ringben Big Boss Man-t persze csak story szerint!


#6. Stephanie McMahon

A “papa kislánya” valójában a “papa kis ördöge” volt a WWE-ben. Gyönyörű arca mögött egy igazi számító elme van, aki mindent bevet annak érdekében, hogy megkapja, amit akar. Elkápráztató a tehetsége, hogy “meggyőzte” Triple H-t, hogy feleségül vegye. Stephanie világ életében heel volt és ez így is van rendben. Van olyan ember aki eltudná képzelni face ként? 


#5. Triple H

Triple H-t már inkább láttuk többször is face karakterben. Azonban alapvetően ő is heel karakter, gondoljunk csak a DX-es időszakra. Vagy említhetnénk az authority story-t is, az evolution futására.


#4. The Miz

Miz annyira természetes heel, hogy az már elképesztő. A mikrofonnal zseniális, azonban ő nem az “aljas” heel hanem ő a “menekülő” heel karaktert testesíti meg. Ez a jelenlegi futása pedig egészen zseniális, és ami nem elhanyagolható, hogy meg van benne a comedy faktor is ami még jobbá teszi őt. Magabiztosság lazaság, és mérhetetlen tudás jellemzi őt, nem hiába Ric Flair tanítványa!


#3. Kane

Kane mindig is az egyik legfélelmetesebb birkózó volt a WWE-ben. Az ember aki eltemette a bátyát élve kétszer.. Az ember aki felgyújtotta Jim Ross-t egy interjú során. Kell ennél több érv, hogy mért került be a top három ba? Ugye azt már csak halkan jegyezzük meg, hogy megrázta árammal Shane McMahon-t.. Kane a gonosz megtestesitője. 


#2. Vince McMahon

Vince is rengeteg szemétséget csinált, story szerint megcsalta a feleségét. Megverette a lányát és a fiát is többször is, aljas és simlis karakter volt az övé mindig is.  Mivel Vince a WWE első embere a való életben is, ezért teljesen kézenfekvő volt a gonosz főnök karakter. Előfordult olyan is amikor ő maga intézte el lányát Stephanie-t.


#1. Randy Orton

Orton az elmúlt 10 év legnagyobb sztárja Cena mellett. Örökre bebetonozta magát az első helyre, amikor megcsókolta az ájult Stephanie McMahon-t férje Triple H szeme láttára. Emíthetnénk azt is amikor szó szeint fejbe rúgta Vince McMahon-t, Randy az igazi tipikus vipera akinek soha sem szabad hátat fordítani.


 

Talán ezek is érdekelhetnek:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.