A WWE történelmének 10 legtöbb RAW meccset halmozó szupersztárja


 Közeleg a RAW 25. évfordulója, akkor  jöjjön egy kis összeállítás, hogy kiknek volt a legtöbb meccse a RAW 25 éve alatt.

#10 Kofi Kingston – 262 meccs

A top 10-be meglepő lehet, hogy ő is jelen van. Kofi Kingston 2008 júniusában debütált a Raw-on, a következő kilenc évben nyolcat a RAW adáson töltött, mielőtt 2017 áprilisában átkerült a SmackDown Live-ra a Superstar Shake-Up miatt. 


#9 The Miz – 274 meccs

A Miz kezdetben szerepelt a SmackDown és az ECW-n a WWE korai napjaiban, és 2009-ig nem volt hivatalosan a Raw  tagja, szóval kissé meglepő, hogy ilyen előkelő helyen van a listán. Amikor Miz 2010-ben megnyerte a Money In The Bank táskát azt feltételezték, hogy ő lesz az első olyan személy, aki sikertelenül jár a beváltás során. Azonban mindenki rosszul gondolta egy novemberi RAW alkalmával, sikeresen beváltotta a szeződést Randy Orton ellen és ezzel WWE bajnok lett. Vélhetően Miz hamarosan előrébb lép, ezen a listán is.


#8 Edge – 278 meccs

Edge egyike azon kevés Attitude Era szuperztárnak, akiknek több mint 250 mérkőzésük volt a RAW történetében, és ha nem lett volna a 2011-es visszavonulása, a “The Rated-R Superstar” szinte biztosan # 1 lenne a listán.


#7 Sheamus – 302 meccs

Meglepett, hogy Sheamust látod ezen a listán? 2009-ben debütált a RAW-on és azóta megszakítás nélkül ott is birkózik. Ő az az ember aki bárhol van egy card-on,  mindenhol egyenletes teljesítményt képes hozni. 


#6 Big Show – 349 meccs

A Big Show egyre kevésbé szerepelt  az elmúlt években a RAW adásokon. Ezt megelőzően azonban minden adáson rendszeresen megjelent. Mint tudjuk gyakorlatilag vissza is vonult már sajnos, azonban ez a 349 meccs bő 17 év alatt nem rossz.


#5 Triple H – 381 meccs

Triple H 1995-ben debütált, az azóta eltelt években folyamatosan a RAW volt az az adás ahol ő birkózott, vagy egyéb vezetői szerepeket töltött be. Kétségtelen, hogy ő a RAW egyik fő arca. 


#4 Randy Orton – 407 meccs

Randy Orton a SmackDown Live szupersztárja jelenleg, ám Orton a draft előtt a RAW egyik legnagyobb sztárja volt. Korábban 407 mérkőzésen jelent meg 14 év alatt.


#3 Chris Jericho – 429 meccs

Chris Jericho több mint 20 éve az egyik legnagyobb alakja a WWE-nek. 1999-ben debütált a RAW adásán amikor is megszületett a “WELCOME TO RAW IS JERICHO” mondat amit máig legendás és ikonikus mondat. 


#2 Kane – 446 meccs

Kane 20 éves eddigi karriere során, mindig a RAW on birkózott kisebb megszakításokkal. Ha a WrestleMania 34-ig folyamatosan birkózni fog a RAW adásokon akkor hamar az eslő helyre kerülhet. A most 50 éves Kane-t elkerülték a komolyabb sérülések hála égnek, ennek is köszönhető ez a magas szám. Sokan mondják, hogy visszavonulhatna már azonban a WWE nem akarja elengedni mert még egy ilyen alkalmazottuk nem lesz még egy. Ezt meg lehet érteni, azonban minden bizonnyal ez lesz az utolsó aktív éve, habár 2010 óta ezt mondják mindig.


#1 John Cena – 449 meccs

A győztes, csak három mérkőzéssel John Cena. A WWE legnagyobb sztárja a 15 éves karrierje nagy részében a RAW tagja, nem meglepő, hogy a 16-szoros Világbajnok több meccset kapott a RAW-on, mint bárki a történelemben.


 

 

Talán ezek is érdekelhetnek:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.