Tények, érdekességek a Money in the Bank kapcsán (2010-2016)

Nem sokat kell már várnunk a 2017-es Money in the Bank PPV-re, addig is összeszedtük az elmúlt 6 év történéseit a PPV kapcsán. Mérkőzések, eredmények, tények és érdekességek!

Történet

A Money in the Bank a WWE által prezentált PPV amely mindig nyáron zajlik. A PPV fontossága, hogy mindig a létrás mérkőzés jön előtérbe, hisz erről szól az egész gála mondhatni. Az első ilyen “PPV”-t a WrestleMania. 21-en, 2005-ben mutatták be majd később külön PPV lett belőle.

A táska fontossága

Általában mindig 5 és 10 szupersztár csap össze a főmérkőzésben ahol a cél, hogy egyikük megszerezze a táskát amiben egy szerződés lapul. A szerződés mely megváltoztathatja a szupersztár életét. Egy szerződés a WWE Világbajnoki Címre amit egy éven belül bárhol, bármikor beválthat.

Eredmények, mérkőzések – 2010

  • Dátum: 2010. július. 18
  • Helyszíni nézőszám: 8000
  • Ismertető: 9 mérkőzés, három főesemény. Az egyik létrás meccsben Kane szerzett győzelmet, a másikban pedig Miz. Sheamus és John Cena egy acélketrecben csaptak össze, valamint Kane Nehézsúlyú világbajnokká vált az estén.

  • Santino Marella legyőzte William Regal-t egy tét nélküli mérkőzésen.
  • Kane legyőzte Big Show-t, Matt Hardy-t, Christian-t, Kofi Kingston-t, Cody Rhodes-t, Drew McIntyre-t és Dolph Ziggler-t a táskáért (Nehézsúlyú Világbajnoki öv szerződés).
  • Alicia Fox megvédte Díva Bajnoki címét Eva Torres ellen.
  • David Hart Smith & Tyson Kidd megvédték Tag Team címeiket az Uso’s ikrek ellen.
  • Rey Mystero megvédte Nehézsúlyú Világbajnoki címét Jack Swagger ellen.
  • Kane beváltotta a MITB táskát Mystero ellen, ezzel megnyerte a Nehézsúlyú Világbajnoki címet.
  • Layla megvédte Női bajnoki címét Kelly Kelly ellen.
  • The Miz legyőzte Randy Orton-t, Chris Jericho-t, Edge-t, Evan Bourne-t, John Morrison-t, Mark Henry-t, és Ted DiBiase-t a táskáért (WWE Világbajnoki öv szerződés).
  • Sheamus megvédte WWE Bajnoki címét John Cena ellen egy acélketrec meccs keretein belül.

Eredmények, mérkőzések – 2011

  • Dátum: 2011. július. 17
  • Helyszíni nézőszám: 14,815
  • Ismertető: 7 mérkőzés, melyből kettő volt a fő. Két létrás küzdelem, az egyikben Daniel Bryan a másikban pedig Alberto Del Rio szerzett győzelmet. A főeseményben CM Punk győzte le John Cena-t a WWE Bajnoki címért.

  • Santino MarellaVladimir Kozlov legyőzték David Otunga-t és Curtis Axel-t egy Tag Team meccs keretein belül.
  • Daniel Bryan legyőzte Kane-t, Sin Cara-t, Wade Barrett-et, Cody Rhodes-t, Justin Gabriel-t, Heath Slater-t és Sheamus-t a táskáért (Nehézsúlyú Világbajnoki öv szerződés).
  • Kelly Kelly megvédte Díva bajnoki címét Brie Bella ellen.
  • Mark Henry legyőzte Big Show-t egy tét nélküli mérkőzésen.
  • Alberto Del Rio legyőzte Rey Mysterio-t, Kofi Kingston-t, Alex Riley-t, R-Truth-t, The Miz-t, Evan Bourne-t és Jack Swagger-t a táskáért (WWE Világbajnoki öv szerződés).
  • Christian legyőzte Randy Orton-t Nehézsúlyú Világbajnoki címért diszkvalifikációval, ezzel ő lett az új bajnok.
  • CM Punk legyőzte John Cena-t a WWE Bajnoki címért. (kikötés: ha Cena veszít, ki lesz rúgva)

Eredmények, mérkőzések – 2012

  • Dátum: 2012. július. 15
  • Helyszíni nézőszám: 9000
  • Ismertető: 8 mérkőzést láthattunk, melyből egyet a felvezető Show-ban láthattunk. Két létrás meccset láthattunk melyből az egyiket Dolph Ziggler nyert meg, a másikat pedig John Cena.

  • Kofi Kingston és R-Truth legyőzték Hunico-t és Camacho-t egy Tag Team meccs keretein belül.
  • Dolph Ziggler legyőzte Damien Sandow-t, Tyson Kidd-et, Christian-t, Santino Marella-t, Tensai-t, Cody Rhodes-t és Sin Cara-t a táskáért (Nehézsúlyú Világbajnoki öv szerződés).
  • Sheamus megvédte Nehézsúlyú Világbajnoki címét Alberto Del Rio ellen.
  • Primo és Epico legyőzték Titus O’Neil-t és Darren Young-ot egy Tag Team meccs keretein belül.
  • CM Punk megvédte WWE Bajnoki címét Daniel Bryan ellen. (nincs diszkvalifikáció mérkőzés, a bíró pedig AJ Lee volt)
  • Ryback legyőzte Curt Hawkins-t és Tyler Reks-et egy Handicap mérkőzés keretein belül.
  • KaitlynLayla és Tamina Snuka legyőzték Beth Phoenix-et, Natalya-t és Eve Torres-t egy hat fős Díva meccs keretein belül.
  • John Cena legyőzte Kane-t, Chris Jericho-t, Big Show-t és The Miz-t a táskáért (WWE Világbajnoki öv szerződés).

Eredmények, mérkőzések – 2013

  • Dátum: 2013. július. 14
  • Helyszíni nézőszám: 15,000
  • Ismertető: 8 mérkőzést láthattunk, melyből egyet a felvezető Show-ban. Két létra meccset is láthattunk, az egyiket Damien Sandow nyerte meg, a másikat pedig Randy Orton.

  • Seth Rollins és Roman Reigns megvédték Tag Team címeiket az Uso’s ikrek ellen.
  • Damien Sandow legyőzte Wade Barrett-et, Cody Rhodes-t, Dean Ambrose-t, Fandango-t, Cesaro-t és Jack Swagger-t a táskáért (Nehézsúlyú Világbajnoki öv szerződés).
  • Curtis Axel megvédte Interkontinentális bajnoki címét The Miz ellen.
  • AJ Lee megvédte Díva bajnoki címét Kaitlyn ellen.
  • Ryback legyőzte Chris Jericho-t egy tét nélküli mérkőzésen.
  • Alberto Del Rio megvédte Nehézsúlyú Világbajnoki címét Dolph Ziggler ellen diszkvalifikációval.
  • John Cena megvédte WWE Bajnoki címét Mark Henry ellen.
  • Randy Orton legyőzte Rob Van Dam-et, CM Punk-ot, Daniel Bryan-t, Sheamus-t és Christian-t a táskáért (WWE Világbajnoki öv szerződés).

Eredmények, mérkőzések – 2014

  • Dátum: 2014. június. 29
  • Helyszíni nézőszám: 15,653
  • Ismertető: 8 mérkőzést láthattunk, a felvezető Show-ban egyet sem láthattunk ebből. A létrás küzdelmet Seth Rollins nyerte meg, melyet bármikor beválthatott. A főeseményben 8 szupersztár csapott össze szintén létrás meccs keretein belül a megüresedett WWE Bajnoki címért.

  • Az Uso’s ikrek megvédték Tag Team címeiket Luke Harper és Erick Rowan ellen.
  • Paige megvédte Díva bajnoki címét Naomi ellen.
  • Adam Rose legyőzte Damien Sandow-t egy tét nélküli mérkőzésen.
  • Seth Rollins legyőzte Kofi Kingston-t, Dolph Ziggler-t, Dean Ambrose-t, Rob Van Dam-et és Jack Swagger-t a táskáért (Nehézsúlyú Világbajnoki öv szerződés).
  • Goldust és Stardust legyőzték Ryback-et és Curtis Axel-t egy Tag Team küzdelem során.
  • Rusev legyőzte Big E Langston-t egy tét nélküli mérkőzésen.
  • Layla legyőzte Summer Rae-t egy tét nélküli mérkőzésen, a bíró pedig Fandango volt.
  • John Cena legyőzte Kane-t, Randy Orton-t, Roman Reigns-t, Alberto Del Rio-t, Sheamus-t, Bray Wyatt-et és Cesaro-t egy létra meccs keretein belül a megüresedett WWE Bajnoki címért.

Eredmények, mérkőzések – 2015

  • Dátum: 2015. június. 14
  • Helyszíni nézőszám: 15,277
  • Ismertető: 6 mérkőzést láthattunk melyből 1-et láthattunk a felvezető Show-ban. A létrás mérkőzést Sheamus nyerte, melyet később bármikor beválthatott. A főeseményben Seth Rollins védte meg bajnoki címét Dean Ambrose ellen egy létrás meccs keretein belül.

  • R-Truth legyőzte Wade Barrett-et egy tét nélküli mérkőzésen.
  • Sheamus legyőzte Dolph Ziggler-t, Kane-t, Neville-t, Kofi Kingston-t, Roman Reigns-t és Randy Orton-t a táskáért (Nehézsúlyú Világbajnoki öv szerződés).
  • Nikki Bella megvédte Díva bajnoki címét Paige ellen.
  • Big Show legyőzte Ryback-et diszkvalifikációval (Interkontinentális bajnok).
  • John Cena (U.S. bajnok) legyőzte Kevin Owens-t (NXT bajnok) egy Bajnok vs. Bajnok meccsen.
  • Darren Young és Titus O’Neil legyőzték Big E-t és Xavier Woods-ot, ezzel megnyerve a WWE Tag Team címeket.
  • Seth Rollins megvédte WWE Bajnoki címét Dean Ambrose ellen egy létra meccs keretein belül.

Eredmények, mérkőzések – 2016

  • Dátum: 2016. június. 19
  • Helyszíni nézőszám: 14,150
  • Ismertető: 11 mérkőzést láthattunk, a felvezető Show-ban két Tag Team küzdelmet. A legfontosabb történés, hogy Seth Rollins WWE Bajnokká vált, de azt rögtön el is veszítette a táskát beváltó Dean Ambrose ellen.

  • Goldust és  R-Truth legyőzték a Breezango párost egy Tag Team meccs keretein belül.
  • Sin Cara és Kalisto legyőzték a The Dudley Boyz-t egy Tag Team meccs keretein belül.
  • Big E és Kofi Kingston legyőzték Luke Gallows-t & Karl Anderson-t, Enzo Amore-t & Big Cass-t, Aiden English-t és Simon Gotch-ot egy Fatal 4-Way Tag Team küzdelemben, ezzel megvédte WWE Bajnoki címeiket.
  • Baron Corbin legyőzte Dolph Ziggler-t egy tét nélküli mérkőzés keretein belül.
  • Charlotte és Dana Brooke legyőzték Natalya-t és Becky Lynch-et egy Tag Team mérkőzés keretein belül.
  • Apollo Crews legyőzte Sheamus-t egy tét nélküli mérkőzés keretein belül.
  • AJ Styles legyőzte John Cena-t egy tét nélküli mérkőzés keretein belül.
  • Dean Ambrose legyőzte Alberto Del Rio-t, Cesaro-t, Chris Jericho-t, Kevin Owens-t és Sami Zayn-t táskáért (Nehézsúlyú Világbajnoki öv szerződés).
  • Rusev megvédte United States bajnoki címét Titus O’Neil ellen.
  • Seth Rollins legyőzte Roman Reigns-t, elnyerve a WWE Bajnoki címet.
  • Dean Ambrose beváltotta a táskát, majd legyőzte Seth Rollins-t – ezzel pedig WWE Bajnokká vált.

Köszönjük, hogy velünk tartottál!

A 2017-es Money in the Bank június. 18-án kerül megrendezésre, a résztvevők pedig már ismertek. Kattints ide és tudd meg!

Talán ezek is érdekelhetnek: