WWE Money in the Bank 2017. – Összefoglaló

2017. június. 18-án a 19 ezer férőhelyes Scottrade Center-ből jelentkezett a 2017-es Money in the Bank PPV. Izgalmakkal teli este állt előttünk, a SmackDown legjobbjait láthattuk akcióban.

Visszanézhető adás a cikk alján, vagy kattints ide!


KickOff Show


Fő Show

Charlotte Flair vs. Natalya vs. Becky Lynch vs. Carmella vs. Tamina – Női Money in the Bank Létrás Meccs

Rögtön a kezdésnél mindenki a távozás mellett döntött, kivéve Tamina-t. Ő a ringben maradt majd takarítani kezdett. Miután felállt mindenki, egyből újra elintézték egymást majd már kezdetét vette a tényleges küzdelem. Carmella nem igazán kerül meccsbe, a táskát pedig Natalya-nak sikerül megérintenie először.

Carmella-n kívül míg a többiek látványosan küzdöttek a ringen kívül és belül egyaránt, addig Carmella és JAMES ELLSWORTH kihasználták a helyzetet – Carmella nem tudott felmászni, így maga Ellsworth mászott fel a táskáért és akasztotta azt le.. A bírók ezután vitáztak, de nem jutottak dülőre az eredménnyel, Ellsworth mikrofont fogott és bejelentette Carmella-t, mint a történelem első Női létrás meccs győztesét. (????!!!)


The Usos (c) vs. The New Day – SmackDown Tag Team Bajnoki öv

Összességében jó meccset toltak a srácok, egész látványos is volt. Hiába a nagy hajtás, a győzelmet végül nem tudták megszerezni Kofiék, mivel az Uso ikrek megunták és elhagyták az arénát, így kiszámolással igaz a New Day nyert, de az övek maradtak.

 


Naomi (c) vs. Lana – SmackDown Női Bajnoki öv

Hasonló az előző mérkőzéshez, látványos és Lana egész jól mozgott debütáló mérkőzésén. A győzelmet végül ő sem tudta megszerezni, próbálta beadni befejező mozdulatát de Naomi átfordította és lekopogtatta ellenfelét. A meccs közben egyébként Carmella, mint Ms. Money in the Bank, megpóbálta beváltani a táskát, de végül nem tette.


Mike Kanellis és Maria Kanellis debütált

Néhány órával a PPV előtt nyilvánosságra kerültek fotók, melyek bizonyították debütálásukat. A TNA szervezetet elhagyó Mike és Maria hivatalosan is debütált és a SmackDown brand-hez tartoznak.


Jinder Mahal (c) vs. Randy Orton – WWE Bajnoki öv

Tudtuk a végeredményt, de ennek ellenére ez a küzdelem is látványos volt. Randy rendkívül sokat beleadott, ennek köszönhető mondhatni az egész. Voltak idők persze, mikor Jinder irányított és feladta a leckét Randy-nek.. Persze a Singh tesók sem maradhattak ki a buliból.. A sok beavatkozás miatt a bíró kiküldte őket, de nyilván nem távoztak és még a ring mellett – első sorban ülő legendákat, mint például Randy édesapját megpróbálták megtámadni, de Randy időben érkezett és lazán intézte el a két tesót. Pár perc és már érkezett is Jinder befejező mozdulata amivel legyőzte Randy Orton-t és megvédte bajnoki címét..


Breezango vs. The Ascension

A semmiből jött küzdelem amiben végül Fandango és Tyler Breeze párosa szerzett győzelmet.


AJ Styles vs. Shinsuke Nakamura vs. Baron Corbin vs. Kevin Owens vs. Sami Zayn vs. Dolph Ziggler – Money in the Bank Létrás Meccs

Elérkeztünk a főeseményhez ami méltó is volt arra, hogy annak nevezzük. A küzdelemről csak jót lehet írni, egyetlen negatívum, hogy Nakamura nem tudott részt venni a küzdelemben, hisz bevonulásakor Corbin megtámadta keményen.

Öten kezdték a küzdelmet, de ugye nem hittük el, hogy ennyien is fejezik be? Nem nem.. Megérkezett Nakamura és folytatódott így a küzdelem.

Amikor Styles kontra Nakamura volt szemtől-szembe teljes extázis volt az arénában, hisz közös múltjuk van a srácoknak. Kettejük összecsapása után Corbin megérkezett, majd felmászott a létrán és megszerezte a táskát! Megszületett Mr. Money in the Bank!


Ezekkel a képekkel zárult az adás, folytatás a ma esti RAW-val.

Visszanézhető ADÁS:

Talán ezek is érdekelhetnek:

1 válasz

  1. 2017-06-19

    […] WWE Money in the Bank 2017. – Összefoglaló […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.