WWE No Mercy 2017. – Összefoglaló

Egyenesen Los Angelesből a 21 ezer férőhelyes Staples Centerből jelentkezik a 2017-es No Mercy exkluzív PPV melyen összesen 8 küzdelmet láthattunk, ezek közül kettő igazán gigászi küzdelem volt. A főeseményt John Cena és Roman Reigns vezette fel, aztán jött maga a főmeccs Brock Lesnar és Braun Strowman között!

Visszanézhető adás a cikk alján, vagy kattints ide!


KICKOFF SHOW


FŐ SHOW

The Miz (c) vs. Jason Jordan – Interkontinentális Bajnoki címmérkőzés

Nyitómeccsnek tökéletes volt. Jason jobban kezd, de nem sok kell Miz csapatának bezavarásig. Jason ez miatt teljesen kizökkent a formájából, a ringbe visszakerülve pedig Miz könnyedén irányított.

Összeszedi magát, de nem sokáig. Egy tuskísérlet és Miz kezében újra a gyeplő – de ott sem sokáig. Jason újra irányít és már csak nagyon nehezen veszti el erejét. Számtalan szép Suplexet sikerül bevinnie, ezt követik a tuskísérletek de győztes még nincs. Miz csapata újra beavatkoztak, egyiküket még könnyedén intézte el Jason de a másikkal már nem bírt. Miztől érkezett a befejező mozdulat mellyel megnyerte a küzdelmet és megvédte bajnoki címét.


Finn Bálor vs. Bray Wyatt

Bálort már a bevonulása közben megtámadta Wyatt és helyben is hagyta. Bálor távozásra fogta sporik kíséretében, de Wyatt beszólása miatt visszajött és kezdetét vette a küzdelem.

A küzdelem Bálor számára kezdődik jobban, törleszt. Nem bírja sokáig, hisz Wyatt váratlanból csap le és átveszi az irányítást. Hosszú és fájdalmas perceket él meg Bálor, de fordít! De még hogy! Teljesen felpörög és könnyű szerrel intézi elfelé a Wyatt Érát. Jönne egy ugrás, de elvéti. Újabb ugrás Wyatt hátára ami már talál, de nincs zsebben a győzelem.

Wyatt kissé feltámad, de nem sokáig. Bálor fellendül, majd érkezik a Coup de Grace és megnyeri a mérkőzést.


Seth Rollins & Dean Ambrose vs. Sheamus & Cesaro – RAW Tag Team Bajnoki címmérkőzés

A kihívó csapat meglehetősen jobban kezd. Számtalan ütés, dobás és forgatás áldozata lesz Ambrose a ringen kívül. Hosszú és fájdalmas percek melyből igen nehezen szabadul. Tuskísérletek a kihívóktól, de győztes nincs és továbbra is keményen gyűrik Ambrose-t.

Ambrose percek múlva feltámad és meccsbe tudja hozni végre Rollins-t. Az Architect megújult erővel érkezik a meccsbe, de az ő irányítása sem tart örökké. Meccsbe kerül Sheamus aki ezek után keményen ossza. Mindeközben egyébként visszanézhetjük ahogy Ambrose annyira hatásosan lökte Cesaro-t a sarokvédőnek, hogy kiesett pár foga illetve a szája is nagyon vérzett.

Sheamus és Rollins folytatja tovább a csatát, de segítség érkezik Cesaro-tól is. Még egy ideig osszák, aztán jön mindkét féltől a pacsi. Ambrose megérkezik és átveszi a hatalmat, melyet Sheamus vissza is vesz Cesaro-val karöltve. Feladásos fogás is jön Cesaro-tól, de Ambrose kitart. Hosszú percek következnek még és továbbra is Sheamusék irányítják teljesen a meccset. Eddig. Ambrose és Rollins hirtelen fordít – Cesaro-t kivonják a forgalomból majd együttes erővel elintézik Sheamus-t is, sikeres címvédést tudhatnak maguk mögött a testvérek!


Alexa Bliss (c) vs. Bayley vs. Emma vs. Nia Jax vs. Sasha Banks – Fatal 5-Way csata a RAW Női Bajnoki címért

Én személy szerint többre számítottam, ha már történelmi mérkőzést jelent. A küzdelemből azt érdemes kiemelni, hogy Emma és Alexa voltak főszerepben, érdekes. Na persze Nia is, de őt inkább négyen próbálták – néha sikerrel kivonni a forgalomból.

A meccs végéhez közeledve meccsbe került Sasha és Bayley is és az utóbbin egy DDT-nek követően Alexa Bliss sikeresen címet védett.


Roman Reigns vs. John Cena

Elérkeztünk a főeseményt felvezető meccshez mely oly annyi izgalmat tartogatott számunkra. A meccs még szinte el sem kezdődött, Cena úgy gondolta, hogy jobb ha távozik.

Roman utánaeredt és nem hagyta nyilván, kiosztott neki egy pofont majd visszatértek a ringbe. A következő percek csak Roman-ről szólnak, Cena tehetetlen. Nyer egy kis teret, de nem tud élni vele. Később már igen. Érkezik egy AA a sarokból, tuskísérlet Cena-tól de nincs győztes. A ringen kívülre kerülnek és ott folytatódik a küzdelem. Cena megpróbál egy AA-t az asztalokra, de Roman simán fordít és lecsap egy Spear-rel.

Újra a ringben, Roman ismét irányítana de Cena lecsap egy hirtelen AA-val amit azonnal követ egy másik – tuskísérlet, de Roman kitör! Cena maga sem hiszi el a látottakat.. Másodpercek és Roman feláll, rögtön egy Superman Punch és egy Spear amivel megszerzi a győzelmet és tisztán megveri Joooohn Cenaaa-t!

Nincs vége, a ringen belül maradnak és egymásra néznek, majd Cena gratulál és próbálja eladni Roman-t, de a közönség nem nagyon szívleli.

Tapsvihar tör ki a WWE Univerzumból, Cena pedig gondolkodik. Libabőrös pillanatok következnek, felhangzik a #ThankYouCena chant.. Cena tekintete mindent elmondd.. Köszönjük, John!


Neville (c) vs. Enzo Amore – Cruiserweight Bajnoki címmérkőzés

Kaptak tíz percet a srácok ami végül.. Hát, Enzo megverte Neville-t egy igen bullshit módon és elhódította a WWE Cruiserweight bajnoki címet.


Brock Lesnar (c) vs. Braun Strowman – Universal Bajnoki címmérkőzés

Főesemény. A hosszas promót és bemutatkozást követően megkezdődik végre a várva várt küzdelem. Lesnar pusztítana, de Strowman könnyen válaszol. Sikerül egy Suplex a bajnoktól, de a nagy ember azonnal válaszol egy Chokeslammel.

Strowman irányít a meccsen, de Lesnar lecsap a Kimura fogással ami teljesen elveszi a nagy ember erejét. Strowman hivatalosan megérkezik Suplec City-be, jó pár German Suplex gazdája lett. Sikerül egy Powerslam, de Lesnar ezután felkapja és jön az F5 amivel megszerzi a győzelmet.

Lesnar ünnepel és biztosra vehető, hogy nem látjuk december környékéig. Folytatás a ma esti RAW-val ahol a legfontosabb a Miz TV lesz, hisz a speciális vendég Roman Reigns lesz.


Visszanézhető ADÁS:


Reakcióm a PPV-re:

Talán ezek is érdekelhetnek:

3 hozzászólás

  1. 2017-09-25

    […] WWE No Mercy 2017. – Összefoglaló […]

  2. 2017-09-27

    […] WWE No Mercy 2017. – Összefoglaló […]

  3. 2017-09-28

    […] WWE No Mercy 2017. – Összefoglaló […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.