WWE TLC 2017. – Összefoglaló, avagy az Ismeretlen este

A helyszín Minneapolis, Target Center. Itt került megrendezésre a 2017-es TLC amit a vörösektől hoztak el nekünk. Számukra ez az év véget ért hisz nem lesz több PPV-jük idén, csak közös. Az este folyamán egymásnak feszült Finn Bálor és a SmackDown-ról érkező AJ Styles – a főeseményben pedig egy 5 a 3 elleni csatát figyelhettünk meg.

Nézzük tehát a sokak által várt vagy inkább kevésbé várt PPV-t!

Visszanézhető adás a cikk alján, vagy kattints ide!


KICKOFF SHOW


FŐ SHOW

Emma vs. Asuka

Érkezett az este debütálása. Asuka látványosan debütált a vöröseknél. A meccs kezdetét vette, a frissen debütáló hölgy pedig egyből győzelmet szeretett volna, de Emma nemet mondott. Továbbra is ez folytatódott, de Emma mindig tudott válaszolni, sőt – át is vette az irányítást. Nagyon pörög Emma, Asuka mozdulni sem bír. Végül sikerül egy kis erőt kovácsolnia még ha Emma vissza is vág. Folytatódik az az adok-kapok szituáció amit eddig is láthattunk.. Asukának végül sikerül alkalmaznia a feladásos fogását és ezzel meg is nyeri a küzdelmet.


Cedric Alexander & Rich Swann vs. Jack Gallagher & The Brian Kendrick – Cruiserweight Tag Team Meccs

A mérkőzésről nem lehet szót ejteni, nem is értjük, hogy miért került fel a fő showra. A srácok atletikusságukat most is láthattuk, a győzelmet pedig Swann & Cedric szerezte meg.


Alexa Bliss (c) vs. Mickie James – RAW Női Bajnoki címmérkőzés

Mickie jobban kezd. Folytatni tudja amit elkezdett és irányít a bajnok felett. Akárhányszor támadna Bliss kisasszony, minden hiába. Jön egy tuskísérlet is, de győztes még nem születik. Bliss megszerzi a fölényt amivel belassul a mérkőzés. Jön egy tus tőle is, de Mickie könnyedén rántja fel a vállát. Semmi változás percek múlva sem, a meccs nagyon lassú és unalmas. Mickie is megunja ezt ahogy mi is, és feltámad. Gondot okozna a bajnoknak a rúgásaival aztán a tuskísérletével, de nem sikerül. Mickie a sarokban, de leesik. Bliss mászik és ugrik de elvéti az ugrást. Mickie újra nekifeszül és végül sikerrel jár, a bíró számol de Bliss felrántja a vállát. Unalmas másodpercek után Bliss-nek sikerül egy DDT amivel megnyeri a meccset és megvédi a bajnoki övét.


Kalisto (c) vs. Enzo Amore – Cruiserweight Bajnoki címmérkőzés

Kalisto támad, támad, támad és támad. Enzo pedig hátrál mindenből kifelé. Semmi érdemleges nem történik, azonban Kalisto-nak még is sikerül lefejelnie a sarokvédőt és ezzel Enzo “átveszi” az irányítást. Tovább folytatódik ez, de Kalisto is visszatámad. Elérünk odáig, mint a No Mercy-n Neville ellen; a bíró nem figyel és ezt Enzo kihasználja azzal, hogy belenyúl Kalisto szemébe aztán fordít és ezzel válik kétszeres Cruiserweight bajnokká..


“Démong King” Finn Bálor vs. AJ Styles

Már az elején olyan meccsnek indult, hogy csak na. Gyorsan és pörgősen kezdtek a srácok, ennek meg is lett az eredménye mégpedig, hogy adok-kapok szitu alakult ki. Bálor jobban jött ki ebből is és tudta ezt érvényesíteni. Styles-nek sikerül előnyt kovácsolnia és egy mini Phenomenal Forearm-ot, a bíró számol de Bálor felrántja a vállát.

Bálor irányítana, de Styles nem hagyja. Percek múlva már más a helyzet és a Démon érvényesül. Felgyorsulnak az események és Styles lecsapna a Styles Clash-el, de nem sikerül. A következő mozdulat már igen, de Bálor kitör a számolásnál. Ismét irányítana, de Styles-nek sikerül befognia a Calf Crusher-be. Kopogás nincs, csak kitörés. Jönne a Forearm is, de Bálor hárít és kilöki a ringből Styles-t. A ringen kívül folytatódik a csata ahol már Bálor van fölényben és komolyan irányít addig a percig míg Styles-szel együtt be nem repülnek a kommentátorasztal mögé.

Újra a ringben, újra adok-kapok. De tényleg. Bálor mászik a sarokba, de egy Pelé Kick gazdája lesz. Styles lerántja egy igen szép mozdulattal a sarokból, tuskísérlet de a meccs folytatódik. Készülődik a Splash Styles-től, de Bálor újra üzemmódba kapcsol és ezt már csak a Coup de Grace követi amivel megnyeri a küzdelmet! A meccset követően Bálor felsegíti Styles-t és… Too Sweet!


Kurt Angle & Dean Ambrose & Seth Rollins vs. The Miz, Cesaro, Sheamus, Braun Strowman & Kane – 5 a 3 elleni Handicap TLC Meccs

A srácok nem viccelnek és végre érezhetjük, hogy főeseményhez érkeztünk. Ambroseék bevonulásuk után azonnal fogtak egy-egy széket és úgy vágtak az ütközetbe. Rollinst azonnal elkapják, de nem sok kell Ambrose-nak és Angle-nek sem. Rollins visszatér és immáron hárman kezdenek takarításba a székekkel ami sikerül hisz likvidálják Braun-t és Kane-t is. Mizék támadnának, de nem tudnak.

Létrákkal folytatódik a küzdelem és Mizéket sikerül is elintézniük. Angle Braun-t támadja le a létrával míg Rollins és Ambrose Kane-nel van elfoglalva a ringben. A srácok irányítanak és következne Kane-nek a Triple Powerbomb is az asztalra, de ekkor megérkeznek a társak akik kicsit tudják csak kifárasztani a srácokat, hiába vannak 4-en akkor sem tudnak felülkerekedni a trión. Felfektetik Kane-t és Braun-t az asztalra, jöhet az ugrás a létráról ami sikeres lesz. A közönség tombol, természetesen felhangzik a HOLY SHIT skandálás is.

A srácok kifáradtak, Angle pedig egyedül a ringben. Meg is lesz ennek a következménye, hisz Sheamus, Cesaro és Miz könnyedén uralja a helyzetet. Percek múlva megérkezik Angle mellé is a segítség, de nem sokáig. Angle marad a ringben, de jön Kane. Érkezne tőle egy Chokeslam, de az irányító fordít egy Lock-kal amit az érkező Braun tör meg. Kínos perceket él át Angle, hisz Braun felkapja és beleszalad vele egy Powerslammel az asztalba. Ennek következtében úgy tűnik Angle nem tudja folytatni a csatát és kivezetik az arénából. Ketten maradtak a Shield-es srácok és olyan perceket élnek át amit ők sem hittek volna. Miz és csapata könnyedén tiporja földbe őket. Érkezik egy fordulópont amikor Braun elvét Spear-t aztán Kane rácsap a hátára egy székkel, de nem szándékosan hisz Rollins-t akarta leütni de ő elugrott időben előle.

Braun meglöki Kane-t, de Miz és a srácok figyelmeztetik őket, hogy nem ezt kell. Ők egy csapat. Kezelésbe veszik Rollinsékat végül és ismét jön egy hosszú perces fölény. Miz időközben behív egy kukásautót amibe megpróbálják beledobni Rollinsékat, de ők nem hagyják magukat és fordítanak. Miz menekülőre fogja, végül Rollinsék visszahozzák. Nem tudják sokáig gyűrni, megérkezik Kane és Braun is. Kane meggondolja magát és inkább Braun ellen fordul akit egy Chokeslammel dob a mélybe. Nem végzett, lerántja a plafonról logó székeket és eltemeti vele Braun-t. Rollinsék támadásba lendülnének, de Kane nem hagyja és már Cesaro-ék sem. Közös erővel próbálják eltüntetni a Shield-et, de feltámad Braun!! Semmi nem érdekli és mindenkit támadni kezd aminek végül az lesz az eredménye, hogy a túlerő győz és beledobják a kukásautóba majd elvitetik.

Visszatérnek a ringbe és Rollins-t valamint Ambrose-t is csépelni kezdik aminek következtében felhangzik Kurt Angle zenéje.. Érkezik is! Miz ráküldi Cesaro-t és Sheamus-t, de minden hiába. Angle elintézi mindkettejüket, a közönség pedig felrobban.

Kane már nagyobb falat számára, de érkezik Rollins és Ambrose akik másodpercek múlva már elterülnek Kane-nel együtt a ringen kívül. Miz lecsap a Skull-Crushing Finale-val de Angle az utolsó másodpercben felrántja a vállát. Fordít és az Angle Lock-kal sikerül kifárasztania Miz-t. Körbeveszik Miz-t és jön a Triple Powerbomb, Angle ráfekszik az Interkontinentális Bajnokra és megnyeri maguknak a küzdelmet!

What a match.

Az ünneplésükkel ért véget az adás, folytatás a ma esti RAW-val. Érdekesen alakulnak a dolgok. Biztosan számíthatunk egy Kane kontra Braun Strowman viszályra a jövőben, kérdés, hogy meddig tart majd. Ami a gálát illeti abból csak a főesemény illetve a Finn Bálor kontra AJ Styles meccs nevezhető meccsnek. Brock Lesnar ma éjjel érkezik a vörösekhez, hogy válaszoljon Jinder Mahal kihívására.


Visszanézhető ADÁS:

 

Talán ezek is érdekelhetnek:

1 válasz

  1. 2017-10-23

    […] WWE TLC 2017. – Összefoglaló […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.