WWE RAW 2016. december. 19 – Összefoglaló / A ketrec

2016. december 19-én a Columbus állam béli Ohio városából jelentkezik a Monday Night RAW adása. Az intrót követően máris megkapjuk a képet az arénáról, aminek ringjében ott áll a Universal Bajnok Kevin Owens, valamint Chris Jericho. KO köszönt mindenkit a Chris & Kevin show-n, majd képkockákkal eleveníthetjük fel, hogy mi is történt a PPV főeseményén, aminek vége egyértelműen nem tetszett a duónak, hiszen igen komoly verést szenvedtek el Reigns és Rollins párosától.

Owens beismeri, hogy mikor Chris megjelent a ringben tegnap este, fogalma sem volt róla, hogy mit fog tenni. Chris terve viszont tökéletes volt, ráadásul be is csapta vele Owens-t. A bajnok kijelenti, hogy soha sem kételkedett Chris-ben, a Codebreaker pedig nem fájt annyira, mint a gondolat, hogy Chris már nem a barátja. A Universal öv pedig ott van, ahová tartozik.. Chris veszi át a szót, mondván az a Codebreaker jobban fájt neki, mint Owens-nek. El kellett érnie, hogy mindenki elhiggye. Chris továbbá szeretné, hogy ha most Kevin is elhinné, hogy a barátságuk sértetlen, ezért át szeretné adni neki Jericho ölelését. Most, hogy újra együtt vannak, megtorlásra készülnek a tegnap este történtek miatt. Hamarosan megérkezik Foley, aki viszont nem egészen érti, hogy miről beszél a páros, valamint, hogy miért nem mutatják meg azt is, ami a meccs után történt. A GM jóvoltából újra láthatjuk, Owens pedig csak úgy kommentálja az esetet, mint ami a karrierjét veszélyeztette. Foley közli a vele szemben állókkal, hogy az egyetlen ok ami miatt Roman és Seth nincs itt az az, hogy az este végén lehetőségük nyílik a számla kiegyenlítésére egy Tag Team meccsen. Owens szerint nem számít mi történt múlt éjjel, gondoskodtak róla, hogy Ő nyerjen. Foley egyetért, hisz Jericho mindig megtalálja a módját, hogy bezavarjon, de ennek vége lesz a Royal Rumble-on. A Mikulás hozott egy ajándékot az Északi-sarkról.. Ereszkedni kezd a magasból a Shark Cage, ami nem jelent jót valaki számára. Owens érzi a bajt, mondja is Foley-nak, hogy nem teheti ezt Chris-el. Foley ekkor bejelenti, hogy Roman Reigns újra megmérkőzik Kevin Owens-el a Universal Bajnoki címért a Royal Rumble-on, és hogy Chris Jericho ne zavarhassa meg a mérkőzést újra, bezárják őt a csata idejére a kalitkába. Jericho persze akadékoskodik, Foley pedig azonnal egyértelműsíti vele, hogy ha nem hajlandó bemenni a ketrecbe, nem lesz rá módja arra sem többet, hogy a WWE ringjébe lépjen. Jericho stratégiát vált, mondván fél a magasban. Owens tetézi: a ketrec nem biztonságos, mivel innen Ohioból származik. Foley arra kéri Jericho-t, hogy lépjen be, és győzödjön meg róla személyesen, hogy nincs mitől tartania. A vége az, hogy Foley bezárja Jericho-t a ketrecbe, aminek aztán nem találja a kulcsát, így Chris bent ragad. A GM nagyban keresi övtáskájában a kulcsot, de végül kijelenti, hogy elhagyta, Közli viszont Jericho-val, hogy nincs mitől tartania mert a ketrec mindaddig nem emelkedik fel, míg ő jelt nem ad a Royal Rumble-on. Ettől függetlenül természetesen a ketrec hamarosan emelkedni kezd, Jericho pedig tehetetlen, az üvöltésen kívül semmivel sem könnyíthet helyzetén.

A reklámot követően Jericho-t kell kezelésbe venni az orvosi stábnak. Y2J-t szemmel-láthatóan nagyon megviselték az elmúlt percek, arra panaszkodik barátjának, hogy nem kap levegőt. Owens pánikol, de vajon rendbe jön Chris a főeseményig?

Big Cass vs. Rusev – Roadblock Rematch

A PPV visszavágóját láthatjuk, miután Rusev csak kiszámolással tudta legyőzni a hét láb magas óriást előző este. Ez a csata viszont még rövidebb volt mint a tegnapi, és a változatosság kedvéért, most DQ-al győzött Rusev, majd menekült Cass elől, amilyen gyorsan csak tudott.

Sasha Banks érkezik az arénába, mankó segítségével. Besántikál a ringbe, miközben láthatjuk az előző esti Ironman csata képkockáit. Sasha mikrofont fog és azt mondja, hogy múlt éjjel a szó legszorosabb értelmében a vérét, verejtékét és a könnyeit adta. Kétszer kopogott, amitől majdnem eltört a lába és összetört a szíve. Az elmúlt hónapokban háborút vívtak, és történelmet írtak Charlotte-al. Tegnap este viszont a bajnoki címe nélkül távozott a Roadblock-ról. Bármennyire is fáj ezt neki kimondani, de a jobb győzött. Arra szeretné kérni Charlotte-ot, hogy jöjjön ki a ringbe, hogy gratulálhasson neki. Hosszas másodpercek telnek el, de végül nem a bajnok, hanem Nia Jax érkezik a ringbe. Nia is mikrofont fog, és mint mondja – nem tudja, hogy itt van-e Charlotte, de nem is érdekli. Jax szerint nevezheti magát Sasha főnöknek, mégpedig a birkák között a tömegben, de neki sosem lesz a főnöke. Sebesült és gyenge vagy – fejezi be Jax, majd kirúgja Sasha hóna alól a mankót. Áthajítja a ringen, ezzel pedig be is fejezi mára a pusztítást. Ebből bizony meccs lesz a Royal Rumble-on.

Sheamus, Cesaro, valamint Foley szegmense következik, ami alatt Új Tag Team öveket kapnak a friss bajnokok. A Kelta rögtön kisajátítja őket, majd tovább vitatkoznak, miközben Foley-t elhívja onnan az egyik bíró.. Strowman ugyanis a backstage-ben pusztít, továbbra sem képes feldolgozni a tegnap esti fiaskót. Zayn-t követeli, de a GM közli vele, hogy Sami már nincs az épületben. Braun-t ez nem érdekli, majd levezeti máson a feszültségét.

Cedric Alexander vs. Noam Dar

Cedric egy nagyon egyoldalú mérkőzésen győzte le Dar-t.

New Day, Cesaro & Sheamus vs. Gallows, Anderson & Shining Stars – 8 fős Tag Team mérkőzés

Gallows és Anderson ugyan meggyőző teljesítményt nyújtott, de hosszú távon nem vehették fel a versenyt a szemben álló két csapattal, akik végül sebességet váltottak. Cesaro hozta ezúttal a meccset, miután feladásra kényszerítette Primo-t. Vagy Epico-t? Mindegy is.. győzött a bajnokok csapata, amit követően Sheamus ismét megpróbálta ellopni a rivaldafényt, de Cesaro ezúttal sem hagyta neki mindezt.

Neville érkezik a szorítóba, hogy választ adjon előző esti tettére.. Mint mondja – tegnap este fél kézzel semmisítette meg a CW Bajnok Rich Swann-t, valamint a kis haverját: TJ Perkins-t. Az emberek éljeneztek erre, ami iróniával tölti el Neville-t, mert nagyon régóta nem érzékelt ilyesmit a közönségtől. Általában csak akkor éljeneznek neki ha sebezhető, kicsi, vagy kétségbeesettnek tűnik. Nem szorul egyikre sem, szóval nem kér belőle. Megérkezik Swann is, aki viszont nem érti mi történt Neville-el. Neville viszont azt nem érti, hogy hol a tisztelet, amit a bajnoknak tanusítania kellene az irányába. A szárnyai alá vette Swann-t Japánban, megtanított neki mindent, amit tud. A karrierje az egekbe szökött ezáltal, de hol marad a tisztelet a divízió királyával szemben? Swann továbbra is higgadt, szerinte nevezheti magát akárhogy Neville, mert amíg ő birtokolja ezt a bajnoki címet, ő számít a legjobbnak ebben a divízióban. Jön Kendrick is, aki meg azt nem érti: hogyan beszélhet így Swann Neville-el, aki ennek az egésznek az egyik úttörője, s aki nélkül el sem indulhatott volna a divízió. Végül körbeveszik Swann-t, aki viszont támad, de hamar felülkerekednek rajta. Neville leállítja Kendrick-et, mert egyedül akarja megleckéztetni a bajnokot. Perkins érkezik barátja segítségére, de Neville egyetlen rúgással kifekteti.

Titus O’Neil vs. Sin Cara

Nem tartott sokáig a küzdelem, megérkezett Braun Strowman, majd ígéretének megfelelően pusztítani kezdett.

Charlotte érkezik a ringbe, majd rögtön azzal kezdi, hogy a közönség hajoljon meg előtte. Kihívná ide Sasha-t a ringbe, de a történtek után nem teszi. Láttuk mi történt, amikor Nia Jax a kezei közé kapta. Tegnap éjjel viszont ő volt az a Roadblock-on, aki kipofozta a főnököt Sasha-ból. A bajnok azzal folytatja, hogy immár megszilárdította magát, mint minden idők legjobb női birkózója. Mindenkit dominál, és ezt megtenné bármelyik korszakban, példának Trish-t, valamint Fabulous Moolah-t hozza fel. Charlotte kijelenti, hogy ő a PPV-k királynője. Feliratkozunk a WWE Network-re abban a tudatban, hogy ez lesz az a hónap amikor Charlotte veszít, de végül csalódunk. Egy garantált győztesnek vallja magát, s szerinte senki sincs az ő szintjén.. Erre megérkezett Bayley, a közönség legnagyobb örömére. Bayley mindenekfelett gratulálni szeretne a bajnoknak. Charlotte nem kér ebből, helyette inkább tovább folytatja Bayley lenézését. A Hugger lány erre kijelenti, hogy mivel véget ért a Sasha & Charlotte viszály, ideje, hogy elinduljon a Bayley & Charlotte. Bayley emlékezteti a bajnokot arra, hogy kétszer is legyőzte őt az elmúlt hónapokban, valamint, hogy nem felejtette el, ami a Survivor Series-en történt. Charlotte szerint viszont nem számítanak az említett győzelmek. Felemelte négy ujját, ami egyrészt szimbolizálja, hogy négyszeres bajnok, másrészt azt, hogy ott a Four HorseWoman, amiben Bayley mindig is csak negyedik volt. Az egyetlen oka, hogy Bayley nem csatlakozott hozzájuk (sikeresség terén) az az, hogy nem elég jó. Bayley persze rögtön bizonyítani akarja a dolgok ellenkezőjét, Charlotte viszont nem érti, hogy miért akar vele most birkózni Bayley azok után, amin a teste keresztül ment múlt éjjel. A bajnok inkább azt tanácsolja kihívója öltözetét látva, hogy induljon iskolába – azonban végül kér egy bírót, ami a meccs létrejöttét jelenti.

Charlotte Flair vs. Bayley

Viszonylag hosszú csatát vívtak, amiben végül Bayley szerezte meg a győzelmet egy fordítást követően. A visszajátszásnál viszont látszott, hogy Charlotte jobb válla nem volt teljesen lent a tus pillanatában, így még erősen vitatott lehet az, hogy Bayley ezért a győzelemért Title shot-ot kapjon a Rumble-re.

Seth Rollins & Roman Reigns vs. Kevin Owens & Chris Jericho – Tag Team mérkőzés

Az Owens & Jericho szappanopera újabb epizódja helyett most egészen mást láthattunk.. Reigns készült arra, hogy a váltás után eldöntse a meccset, de megjelent a ringnél Strowman, aki nekiesett a US Bajnoknak. Az óriás kezelésbe vette Rollins-t is, pillanatok alatt semmisült meg a két korábbi Shield tag. Jericho-t és Owens-t hatalmas elégtétellel töltötte el a látvány, Strowman pedig maximálisan betartotta azt, ami ígért.

Ezzel zárult az eheti adás, jövő hétfőn sincs megállás, hisz karácsony első napján is lesz Monday Night RAW, mégpedig Chicago városából.

Talán ezek is érdekelhetnek:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.