WWE RAW 2017. január. 13 – Összefoglaló / Hatalmas Meglepetések

2017. január 23-án Cleveland városából jelentkezik a Royal Rumble előtti utolsó RAW. Egy visszatekintéssel indítunk, ami az elmúlt két hét eseményeit eleveníti fel. Ezt követően Roman Reigns zenéje szólal meg, érkezik a BigDog, hogy a vasárnapi címmérkőzésről ejtsen néhány szót.

002_raw_01232017dg_1067-d97f0e0cc17fe6c19e1ccde72d7bbe0bRoman lényegében elismétli ugyanazt, mint múlt héten. Chris Jericho a Shark Cage rabja lesz, ami azt jelenti, hogy Kevin Owens-nek one-on-one kell megküzdeni Roman-nel, ami a kihívó szerint azt fogja eredményezni, hogy magasba emeli a bajnoki övet KO feje fölött.
007_raw_01232017sb_0798-04c5e65fde8b5e885e6f3e5c03d0f7b8Érkezik az érintett duó, Owens pedig rögtön meg is kérdezi leendő ellenfelét, hogy minden oké-e, mert úgy hangzottak a szavai, mint aki képzelődik. Lehet, hogy történt valami, ami összezavarta. Owens szerint múlt héten olyat tett, ami már régóta kijárt Reigns-nek. A bajnok feleleveníti, hogy Reigns hány embert Powerbombolt az asztalba évek során, ugyanakkor felteszi a kérdést, hogy hányan mondhatják el magukról, hogy a saját két kezükkel tették meg ugyanezt Reigns-el? A válasz: egy valaki, és ez az egy – Kevin Owens! Jericho veszi át szót.. A U.S. bajnok szerint Reigns rengeteg jóslatot gyárt, így megkérdezi tőle, hogy Nostradamus-nak képzeli-e magát? Ettől függetlenül Chris-nek is van egy jóslata, mégpedig, hogy Reigns egy hülye idióta. Jericho nagy harciasságában gyakorlatilag kijlenti, hogy most azonnal szétrúgja Roman valagát. Reigns erre kapva kap az alkalmon, majd megkérdezi, hogy Jericho visszavágót akar-e adni neki a bajnoki címért. Jericho erre tiltakozni kezd, de végül Owens elfogadja helyette a dolgot. KO magabiztosan mondja, hogy Chris megveri Roman-t. Nem lesz semmilyen ünneplés, ugyanis Kevin-nek van egy erős érzete, talán egy pszichés látomás azzal kapcsolatban, hogy Reigns a Shark Cage-ben lesz. Reigns-nek van válasza, ami szintén egy megérzés: megnyeri a United States bajnoki övet itt Cleveland-ben, a Rumble-ön pedig megveri Owens-t a Universal bajnoki címért, mert ő egy olyan valami, ami KO sosem lesz.. THE GUY!

Cesaro vs. Luke Gallows

029_raw_01232017ej_0612-b8b10f2bd282217740cca4d8125e712cA csata folyamán megtudtuk, hogy a vasárnapi PPV KickOff részében Cesaro és Sheamus címvédésre készül a Club-bal szemben,. Cesaro és Gallows küzdelme viszonylag kiegyenlített volt, a második szakaszban viszont már a svájci dominált. Ennek megfelelően nem volt meglepő a befejezés, Anderson hátulról megtámadta Sheamus-t, miközben Gallows kopogott a Sharpshooter-ben. Ezt viszont Anderson akciója miatt nem látta a bíró, így Gallows-nak esélye nyílt a válaszra. Ez jött is egy Superkick, majd a Finisher mozdulatát követőn, a kopogtatásból pedig már nem volt képes kirúgni Cesaro.

Foley és Steph konzultálnak telefonon a backstage-ben, amikor is megjelenik Sami Zayn. A kanadai nevezne a Rumble-be, Foley jóváhagyná, de ekkor Stephanie közbeszól, aminek értelmében Zayn-nek ki kell érdemelni a szereplést, mégpedig azáltal, hogy ma este legyőzi Seth Rollins-t!

20170123_raw_bayley-ed058afac7f1d2db750ce83b26df921cBayley interjú Corey-val. Corey elsőként arról kérdezi a kihívót, hogy mi az a szó, amivel a legjobban tudná jellemezni a vasárnapi meccset. “WOW” – mondja nagyon találóan Bayley. Mindig is WWE szupersztár akart lenni, ezért dolgozott az aprócska San Jose területén – most pedig – itt van a WWE-ben. Corey szóba hozza, hogy Charlotte vajon miért használja negatívumként Bayley rajongását. A kihívó szerint ez a kérdés a bajnok illeti. Múlt héten elmondta, hogy nem tekint negatívumként a WWE iránti rajongására. Ezért van itt, és ezért ül most ezen a széken is, hogy a RAW Women’s bajnoki címmeccséről beszéljen. Ez az a pont továbbá, ami felszínre juttatott néhányat a legjobb emlékei közül az édesapjával, a testvérével, akik vasárnap figyelni fogják őt, amikor ringbe lép a bajnoki címért. Corey ezután arról kérdezi Bayley-t, hogy mit jelent számára az, hogy példaképként tekinthetnek rá. Ő csak egyszerűen Bayley – mondja. Emlékszik az érzésre, mikor még a barikád másik oldalán állt és a kedvenc szupersztárja kontaktot létesített vele. A rajongókat látva úgy érzi, hogy bármire képes. Elég lesz-e mindez ahhoz, hogy legyőzze Charlotte-ot? Bayley tudja, hogy rengetegen hisznek abban, hogy nem képes rá. Ő azonban magabiztos, már kétszer legyőzte Charlotte-ot, vasárnap este pedig újra megveri és a bajnoki címmel távozik!

c25loqcvqaayetqFoley érkezik meg Seth-hez az öltözőbe. Értesíti az Architect-et a Sami elleni meccsről, amit egy pillanatra Rollins nem igazán tud hová tenni azok után, hogy egy hete társak voltak. A GM emlékezteti Seth-et a Rumble meccs lényegéről, miszerint mindenki magáért fog küzdeni, valamint könnyen előfordulhat, hogy egy barát jön majd szembe. Rollins végsősoron nem tulajdonít nagy jelentőséget a mai meccsnek, ám ekkor Foley közli vele Stephanie másik utasítását, aminek értelmében ha Sami nyer nem csak bekerül a Rumble-be, de egyben átveszi Seth helyét.

Seth Rollins vs. Sami Zayn

054_raw_01232017ej_1017-24ff40e07387996beea9c1f54f8bd89bRollins bevonulása közben szembesülünk egy újabb Rumble résztvevővel, aki nem más, mint Big Show.. A csata tétjének megfelelően óvatosan kezdtek a srácok, érezhető volt, hogy nem akarják elkapkodni a dolgokat. Kiegyenlített küzdelmet láthattunk, az első szakasz pedig egy Rollins által kiosztott Suicide Dive-val zárult. A második etapban felgyorsult a tempó, Zayn gyorsan villantott két komoly mozdulatot is, de sem a Blue Thunder Bomb, sem a Michinoku Driver nem eredményezett győzelmet. Rollins-nak volt válasza, előbb egy Superkick, majd a Falcon Arrow, de hozzá hasonlóan Sami is felrántotta a vállát a kopogtatásnál. Egyre kétségbeesetten próbálták elérni a győzelmet, egyre komolyabb mozdulatok bevetésével. Zayn a ring széléről készült a Helluva Kick-re, amit azonban Seth megkontrázott, és kiosztotta a Pedigree-t a ring legkeményebb pontjára. Hosszas másodpercek teltek el mire kopogtatott volna, ám amint megpróbálta…. *Time To Play The Game* – augusztus óta először. Triple H zenéjére valósággal megőrült a közönség, Rollins pedig eszét vesztve figyelte a bejáratot, majd a ring környékét, hogy honnan érkezik korábbi mentora. Erre viszont nem került sor, de az akció pont elég volt arra, hogy Rollins mindent elveszítsen.. Sami ugyanis egy fordítást követően lekopogtatta, ami egyben azt jelenti, hogy Zayn átveszi Seth helyét a Rumble meccsben. BOMBAMEGLEPETÉS hat nappal a PPV előtt!

20170123_raw_rollinsfoley_2-56ab3fc885bd7d24d32390f33f31e9b4Rollins dühösen pásztázza a backstage-et, válaszokat követelve. Foley is megjelenik, de a GM nem tud érdemleges magyarázattal szolgálni arról, hogy mi történt az előbb.. Rollins szerint ez az egész egy összeesküvés, Foley viszont ígéretet tesz, hogy a dolgok végére jár.

Tony Nese & Drew Gulak & Ariya Daivari vs. Mustafa Ali & TJ Perkins & Jack Gallagher – 6 Man Tag Team Match

075_raw_01232017ej_1325-68b9e3bebc34ab9353cb36ef153d6f5bAz előzőek után tökéletes meccs volt a maga lagymatag medrében. Face győzelem született, amit a csata előtt videóval bepromótált Mustafa Ali szerzett meg.. Talán vasárnap láthatunk egy visszavágót a PPV KickOff szekciójában.

095_raw_01232017sb_3376-cd02c2806882dea4e9827ee2eacf060cA New Day triója érkezik a szorítóba, főként azért, hogy végre zavartalanul elmondhassák, amit már hetek óta akarnak, mégpedig, hogy közülük kerül az új Universal bajnok. Ezúttal sem tudták persze végigmondani, de most Enzo és Cass duója miatt. Cass rövid volt és lényegre törő: benevezett a Rumble meccsbe. Rusev, Lana és Jinder triója is tiszteletét tette, a Bolgár kiparodizálta a ringben állókat, majd ő is bejelentette részvételét a Battle Royal-ba, aminek presztízse a szóban forgó két névvel csak erősödik. Titus sem maradhatott ki a buliból, az egész “beszélgetés” pedig egy meccshez vezetett, ahol a Heel hármas aktuális partnere Braun Strowman lett.

Big E & Kofi Kingston & Enzo & Cass vs. Titus O’Neil & Jinder Mahal & Rusev & Braun Strowman – 8 Man Tag Team Match

120_raw_01232017dg_4160-21975a51cde6cd327416744baadaaea8Rövidre sikerült csata volt, aminek egyetlen lényegeként az funkcionált, hogy Strowman újabb győzelmet, s ezáltal nagyobb lendületet szerezzen a Rumble előtt.. Az óriás a meccs egyik nagy esélyese lett, dicsőségben fürdőzését viszont Big Show érkezése zavarta meg. A két nagyember farkas-szemezését nagy ováció fogadta, de ütésváltásra nem került sor, ugyanis Strowman ezúttal is (múlt heti Lesnar jelenet után) úgy döntött, hogy érdemesebb vasárnapra hagyni a dolgokat.. Az viszont mindenképp említésre méltó, hogy a közönség milyen jól reagálta le mind a Lesnar-ral szembeni, mind a mostani jelenetet, amiben Strowman face-to-face került.

Chris Jericho (C) vs. Roman Reigns – United States Championship (Re)Match

136_raw_01232017ej_1891-692a6c07d8e0477dc7363b7b9257b4ddReigns erődemonstrációjával indult a visszavágó, Jericho képtelen volt a védekezésre. Rövidre sikerült az első etap, Roman magyarázott Owens-nek, ami azt sugallja, hogy ez a mostani csata egyfajta hadüzenet KO-nak, hogy mi is vár rá vasárnap. A reklámot követően már Jericho irányított, Owens pedig csatlakozott a kommentátorokhoz, hogy szekálja Saxton-t és Cole-t. Egyik fél sem tudott komolyabb előnyre szert tenni, sőt, amint Jericho talpra alatt forrósodni kezdett a talaj – érkezett is Owens, aki megtámadta Reigns-t. Mindez diszkvalifikációt von maga után, így a győztes Roman, de a bajnok továbbra is Y2J..
159_raw_01232017dg_4673-68861accb96780f7ce2a09d28ab819ffOwens lekérte a magasban lógó ketrecet, amibe feltett szándéka volt beletuszkolni Reigns-t, aki azonban visszavágót, majd egy kisebb verés után ő zárta be a rácsok közé a Universal bajnokot. A ketrec emelkedni kezdett Owens-szel, Jericho belekapaszkodott barátja kezébe, de Roman lecsapta onnan Chris-t egy Superman Punch-al, amit a Spear követett. A reklám utáni interjúból pedig megtudjuk, hogy a vasárnapi címmérkőzés újabb kikötést kapott, aminek értelmében Owens és Reigns egy No Disqualification mérkőzésen csap össze.

20170123_raw_charlotteinterview-54112ab461be145bb45b81a63e33cf4aBayley után Charlotte-ot is meginterjúvolja Corey, aki először is arra kíváncsi, hogy mit jelent a bajnok számára a vasárnapi mérkőzés. Charlotte elmondja, hogy figyelte apja győzelmét az 1992-es Royal Rumble-ön. A családja dominálja a Rumble-t, ellenben Bayley családjával, akik csak a kanapéról figyelik. A bajnok kijelenti: vasárnap este felülmúlja az örökségét. Elismeri, hogy kiváltságos módon nőtt fel. A cég valaha volt legnagyobb atlétájának nevezi magát, Bayley-re pedig egy olyan valakiként tekint, aki szerencsés, hogy egyáltalán itt lehet. Corey ezután azzal kapcsolatban kérdezi a bajnokot, hogy megpróbálja zavarba ejteni Bayley-t, de Charlotte szerint szó sincs ilyesmiről. Újra kihangsúlyozásra kerül, hogy Charlotte a PPV-k királynője, ehhez pedig még hozzáteszi a bajnok, hogy ők ketten nincsenek egy ligában. Corey megemlíti Bayley magabiztosságát, amire Charlotte azt mondja, hogy az Alamodome-ban minden szem ő rá fog szegeződni. Átadja a bajnoki címet a bírónak abban a tudatban, hogy a mérkőzés után visszakapja. Meg fogja büntetni Bayley azért, hogy azt hiszi versenyre kelhet vele.

Nia Jax vs. Ray Lyn

176_raw_01232017ej_2380-8b65d09324b1a8f0710036eec7691dcbNia a “mérkőzés” után mikrofont fogott, hogy győzelmét Sasha Banks-nek ajánlja. Ismételten megpróbálta szóval is alázni Banks-et, aki érkezett is rövidesen egy mankó segítségével, amivel aztán megtámadta Jax-t. Nia a ringen kívülre kerül nagy visszavágási igyekezetében, Sasha pedig a ring széléről ugrott rá egy Double Knee-vel.. Tovább éleződik kettejük ellentéte, ami vasárnap este egy mérkőzéshez vezet, de csak a PPV KickOff részében csapnak majd össze.

Rich Swann vs. Noam Dar w/Alicia Fox

187_raw_01232017ej_2488-35df1c28e41f064bee958ffa6600f9fbA bajnok ellenfele ezúttal Dar, aki a jelek szerint megkaparintotta riválisa (Cedric Alexander) ex-barátnőjét. Alicia védte is Dar-t ahogy csak bírta, de ez sem tántorította el Swann-t attól, hogy lendületben maradjon a Rumble előtt. A bajnok irányított, de Alicia kotnyeleskedése kisebb előnyhöz juttatta a “Scottish Supernova”-t. A reklámot követően Swann nagyon gyorsan pontot tett a küzdelem végére, kiosztotta a Heel Kick-et, amit követően kopogtatta ellenfelét.
194_raw_01232017dg_5976-ff253dc6cec0815bbca57344f731f5a7Mikrofont fogott, és felszólította Neville-t, hogy jöjjön ki a ringbe, hisz nem kell várniuk vasárnapig. A bajnok ízelítőt akart adni riválisának, érkezett is Neville, de a kihívó nem kívánt harcba bonyolódni. Swann azonban egy Suicide Dive-ot követően rávetette magát, majd egy kicsit meg is püfölte. Neville menekülőre fogta, ő is inkább vasárnap óhajtja rendezni a dolgok érdemi részét.

201_raw_01232017dg_6475-5651d2b023ab84e25271903deb985736Az adás főeseményén Goldberg érkezik a szorítóba, nem meglepő módon a Rumble meccs kapcsán. Rögtön az elején egy furcsa momentum: mitől vérzik Goldberg homloka?! Ettől függetlenül, semmitől sem zavartatva kezd bele promójába a Hódító Hódítója! Mint mondja – mindannyian tudjuk, hogy a bajnoki cím felé vezető ösvény végigfut a Royal Rumble meccsen. Most vasárnap San Antonio-ban, ott lesz 29 másik vetélytárs, akik mind ugyanarra vadásznak, mint ő. Ez nem más, mint kiérdemelni egy lehetőséget Kevin Owens, vagy Roman Reigns ellen a WrestleMania-ra. Goldberg kijelenti, hogy semmi sem állíthatja meg abban, hogy kiérdemelje a Universal bajnoki címet. Ha ez azt jelenti, hogy a Spear-t és Jackhammer-t kell alkalmaznia 29 másik srác ellen vasárnap, akkor ezt fogja tenni.
204_raw_01232017sb_6035-d6292cbe451d9dded960f3669b19068aPaul Heyman jelent meg, aki szokásos bemutatkozását követően kijelentette, hogy kénytelen volt kijönni ide, hogy foglalkozzon Mr. Goldberg észrevételeivel. Heyman szerint át kellene nevezni a Rumble meccset arra, hogy “A Royal Rumble meccs, a lehetőségek elképzelése”. Azt tanácsolja, hogy képzeljük el az álom-forgatókönyvet a ringbe. Paul erre felsorol pár résztvevőt, a végére pedig ügyfelét hagyja. Heyman felkonferálja Lesnar-t, aki érkezik is képviselője mellé. Paul arra kéri Goldberg-et, hogy pillantsa meg az elmúlása tárgyát és eszközét. Most vasárnap a Rumble meccsben Goldberg megverve, áldozatként, kizsigerelve, megalázva és meghódítva lesz, ekkor pedig, és csak is ekkor lesz átdobva a felső kötél fölött. Aki pedig kiejti Goldberg-et az nem akárki lesz a Rosterből, hanem maga Brock Lesnar! Goldberg viszont közbevág, majd arról érdeklődik, hogy Lesnar be is merészkedik a ringbe, vagy csak áll ott, mint egy idióta..? A Fenevad megindul, körbejárja a ringet, majd bemászik Goldberg mellé. Méregetni kezdik egymást, másodpercek múlva pedig: megszólal a gong. Pillanatokon belül Undertaker bukkan fel a ringben.. Egymást figyelik, de senki sem támad. Ezekkel a képekkel zárul az adás!

208_raw_01232017dg_6685-269683668fe747731093227e919ebccd

Rollins története mindenképp az este legnagyobb meglepetése. Vajon mit lép erre az Architect? Ki nyeri minden idők legnagyobb Rumble meccsét? Vasárnap este minden kiderül!

Talán ezek is érdekelhetnek:

2 hozzászólás

  1. 2017-01-25

    […] tudjuk és láthattuk a hétfő esti RAW-ot, Seth Rollins egyéni meccset vívott Sami Zayn ellen aminek a tétje az volt ha Sami győz […]

  2. 2017-01-26

    […] hétfői RAW-on sok rajongónak, sőt mindenkinek eléggé furcsa volt úgy látni az Ikont, Goldberg-et a […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.