WWE RAW 2017. február. 20 – Összefoglaló

A 2017. február. 20-ai RAW megemlékezéssel indul a múlthéten elhunyt George “The animal” Steele legenda iránt, majd visszatekintést kapunk a múltheti RAW-ra ahol Chris Jericho megrendezte a “Festival of Friendship“-et legjobb barátjának Kevin Owens-nek azonban nem úgy sikerült mint azt ő és sokan mások is gondolták.

 

Az adást nem más nyitja, mint a WWE Universal Bajnok, Kevin Owens akit a közönség nem szívesen fogad a múltheti tettéért, felhangzik a “Szar vagy!” skandálás.

Owens elmondja, hogy itt ő a reflektorfénybe tartozik és itt mondhatja meg az embereknek, hogy miért? Miért fog ő távozni bajnokként a Fastlane-ról Goldberg ellen. Azt állítja ha valaki valaha azt mondja neki, hogy ő egyszer Goldberg ellen fogja megvédeni bajnoki címét egy PPV-n – azt mondja rá, hogy lehetetlen. A közönség felől rögtön felhangzik Goldberg neve, de a bajnok erre is tud választ adni: Goldberg hisz az ilyen hpye-ban, viszont ő nem – akkor sem mikor Goldberg mindenkin átgázolt a WCW-ban. Kevin azzal folytatja, hogy hogyan történhetett az, hogy a Survivor Series-en Goldberg legyőzte Brock Lesnar-t 1 perc 26 másodperc alatt? Kevin szerint Brock túl könnyed ellenfélnek képzelte Goldberg-et, de ő nem fogja. Szerinte ez nem Goldberg meccs, hanem Kevin Owens meccs lesz – ő jobban tudja bárkinél, hogy hogyan kell “a játékot” játszani. Owens elmondja, hogy erre várt egész életében, hogy bajnok legyen a WWE-ben és ebben senki nem fogja őt megállítani. Owens ellenfelét idézi, miképp visszatért hogy megmutassa családjának, hogy szuperhősök igenis léteznek.  Owens válasza erre az, hogy ő a Fastlane-on megmutatja fiának és mindenki másnak, hogy szuperhősök nem léteznek.

Owens rátérne Jericho-ra, azonban eldobja a mikrofont és kivonul a ringből.

Megtudjuk az amúgy már bejelentett mérkőzéseket, Big Show összecsap Braun Strowman-nal – majd Big Cass és Enzo Amore csap össze Sheamus és Cesaro párosával, a győztesek első számú kihívók lesznek a RAW Tag Team Címeire a Fastlane-on.

Big Cass & Enzo vs. Sheamus & Cesaro (No. 1 Contenders for the RAW Tag Team Titles Match)

Reklám után rögtön indul a mérkőzés, Sheamus és Cass kezdi a csatát majd jött az adok-kapok. Sheamus pacsija után Cesaro ad párat Cass-nek, azonban nem sikerül pinnelnie, Sheamus van újra meccsben.. Rögtön Cesaro-t és Enzo-t láthatjuk meccsben ahol Cesaro kioszt egy hatalmas European Uppercut-ot Enzo-nak a ringen kívül. Reklám után már Sheamus-t látjuk Enzo ellen fentebb kerekedni, majd ketten próbálják támadni Enzo-t a ringen kívül, Enzo pacsizna azonban Cesaro ismét lecsap egy hatalmas European Uppercut-tal. Megy az adok kapok, Cesaro-ék több meccspontot is kaptak azonban nem sikerült lepinnelni Enzo & Cass párosát. Cesaro-t megzavarja Enzo, majd Cass pinneli Cesaro-t East River Crossing-al. Enzo a meccs után próbál kekeckedni, de Sheamus egy Brouge Kick-el jutalmazza – majd a közönség felől felhangzik a “Köszönjük, Sheamus!”.

Owens-t láthatjuk a backstage-ben ahol a GM, Mick Foley megy utána majd nem érti Kevin hová siet ennyire, hisz ma este meccse lesz Sami Zayn ellen. Owens válasza erre az, hogy azt hitte Mick szereti Sami-t, majd azzal folytatja hogy lassan több sérült szupersztár lesz, mint aktív.

Reklám után Braun Strowman-ről kapunk egy videó összeállítást ahol bemutatásra kerül Braun hatalmas ereje az eddigi ellenfelei ellen.

Majd a RAW Női Bajnokáról, Bayley-ről ahol bemutatásra kerül, hogy hogyan is jutott el idáig.

Ezután a backstage-be kapunk betekintést ahol Mick Foley-t láthatjuk valakivel telefonálni, majd Roman Reigns jelenik meg, de Mick tudja mit szeretne – Roman Reigns-t Braun Strowman érdekli.. Azonban a GM közli vele, hogy felejtse el, Braun-nak ma este Big Show lesz az ellenfele, várnia kell a Fastlane-ig. Megjelennek a Tag Team bajnokok, akik az el nem intézett ügyeiket szeretnék intézni Roman-nel, majd Roman egyből válaszol miképp szeretné a meccset. Mick kiírja a meccset az estére, Roman-nek választania kell egy társat maga mellé – azonban Roman nem választ, szerinte ő egyedül elintézi a Tag Team bajnokokat.

The Brian Kendrick vs. Akira Tozawa

A meccs el sem kezdődött, hisz Tozawa-nak már a kézfogás nehézséget okozott ami eléggé felbőszítette Kendrick-et aki ellenfelét egyből feladásos fogásába fogta és elég nehezen engedte el abból.

A backstage-ban Kendrick interjút láthatunk ahol elmondja, hogy nem szereti a tiszteletlenséget senkitől, ez még csak az első “tisztelet óra” volt.

The Club vs. Roman Reigns (2-on-1 Handicap Match)

Reigns és Anderson kezdi a meccset, Roman úgy tűnik könnyű szerrel intézi el a Tag Team bajnokokat, máris a ringen kívül folytatódik a csata. Anderson ahogy hátulról cibálja Reigns-t, majd elereszti és Gallows egy hatalmas Superkick-el csap le. Rövid időn belül Reigns újra dominál, majd már ketten támadják a háromszoros világbajnokot, sőt Gallows egy széket is hoz azonban nem tudják azt használni, Roman megfordítja a meccset. Roman értékesíti a széket, így a bíró kénytelen leállítani a mérkőzést. Míg Gallows-t kifekteti egy Superman Punch-al, Anderson-t a sarokból ugorva kap egy Spear-t.

The New Day vs. Rusev & Jinder Mahal (Tag Team Match)

Kofi és Jinder kezdte a meccset, Kofi is irányított azonban kis idő múlva már társa, Big E volt meccsbe de vele sem bírt Jinder. Rusev jó társ módjára jött társa (Jinder) segítségére és Big E-nek egy hatalmas Superkick-et osztott ki. Majd jön Kofi is segíteni, Rusev-et tessékeli ki a ringből, most pedig a Rusev-Jinder trió elterül a ring mellett. Xavier megijesztette Lana-t aki eldobta a kezében lévő iPad-ot, majd Xavier megsemmisítette azt.

Nia Jax vs. Sara Pierce

Szokásos és alap győzelem Nia-tól.

Sasha Banks vs. Charlotte

Kevin Owens vs. Sami Zayn

Sami-t már a bevonulásnál durván megtámadta a frissen debütáló Samoa Joe, majd Kevin azt befejezte. Egy Powerbomb után kopogtatta Sami-t.

Stephanie McMahon és Mick Foley a színfalak mögött, Stephanie tudni szeretné hol volt Foley, miközben Bayley és Sasha Banks tiszteletlen volt vele. Foley válasza erre az, hogy bízott és hitt benne, de ne nézze őt hülyének..

Braun Strowman vs. Big Show

Elérkeztünk a Main Event-hez ahol a két Óriás meccsel. A közönség teljes extázisba a meccs alatt, rövid időn belül mindkettejüket a sarokban láthatjuk, Show készül egy Suplex-re azonban nem sikerül. Strowman ugrik a sarokból, de Show egy hatalmas KO Punch-al blokkolja, azonban Strowman kitör kettőnél. Strowman visszavág egy Powerslim-el, azonban most Show tör ki kettőnél. Big Show készül a Chokeslam-ra, azonban Strowman hatalmas erejével nem bír – Strowman felkapja őt és egy újabb Powerslim-be részesíti amit követően megnyeri a mérkőzést. Az Óriásnak esélye nincs az ünneplésre, azonnal érkezik Fastlane ellenfele, Roman Reigns. Roman Reigns dominál egy ideig, majd egy Powerslim-el elintézi őt is Strowman.

 

Az adást összefoglalva Charlotte megkapta a visszavágó mérkőzését Bayley ellen a Fastlane-ra, új kötelező kihívókat láthattunk a Tag Team bajnoki címekért illetve “magyarázatot” kaptunk Kevin Owens-től. Sami Zayn komoly ellenfélre talált Samoa Joe-ban, nem lesz könnyű dolga. Roman Reigns vs. Braun Strowman mérkőzés elég nagy meccsnek ígérkezik, meglátjuk hogy bír a Roman Empire, Braun Strowman óriási ereje ellen.

Ahogy tegnap megírtuk, The Rock is jelent volt az adáson!

Ma este pedig SmackDown Live!

Talán ezek is érdekelhetnek:

1 válasz

  1. 2017-02-21

    […] tegnapi RAW Los Angeles-ben, a Staples Center-ben került megrendezésre – az adást követően The Rock […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.