WWE RAW 2017. július. 10 – Összefoglaló

A Great Balls of Fire utáni RAW hozta az utórengéseket, avagy Brock Lesnar-nak, Samoa Joe-nak, Roman Reigns-nek és Braun Strowman-nek hogyan tovább.


Ha a videók fent nem indulnak el, kattints ide és nézd vissza a teljes adást.

Az adást Big Cass nyitja, mikrofon ragadása után pedig a múlt éjjelről kezd beszélni. Állítása szerint ez fog történni azzal aki packázik vele, úgy jár mint Enzo. Szerinte most a következő Universal Bajnokot láthatjuk, a main eventert, valamint azt aki a WrestleMania főmeccsében fog szerepelni.

Big Show érkezik meg akinek elege lett a beszédből, majd kisebb leckét ad Cass-nek aki végül meghátrál.


Finn Bálor vs. Elias Samson

Szomorú, hogy Bálor nem szerepelt a PPV-n, helyette megkapta Samson-t ma estére. Samson visszaakart vágni az elmúlt hetek történései miatt, de nem járt sikerrel. Bálor mondhatni könnyed győzelmet szerzett, Samson-nak pedig ez az első veresége.


Hardy Boyz vs. The Club

Talán már várható is volt. A mérkőzésben a Hardy testvérek nem tudtak győzelmet szerezni, miután Matt bekapott egy Magic Killer-t. A mérkőzés után megérkezett a Revival akik komoly verésben részesítették a korábbi bajnokokat.


Miz TV

Miz egy díj osztással készült ma estére, a díj neve pedig “Legnagyobb ember a WWE-ben.” Nem meglepő saját magának adja a díjat, mint mondja sokan mondják rá, hogy sokat beszél, azok viszont mind igazak. Elmondta, hogy megveri Dean Ambrose-t vasárnap és meg is tette.

Szokásosan jön az Ambrose felé szavak, meg is érkezik Ambrose aki megtámadja Miz-t, Ambrose-nak pedig Rollins siet segítségül.

Ambrose-t láthatjuk a backstage-ben aki számon kéri Rollins-t, hogy mi volt ez itt az előbb? Nincs szüksége a segítségére, mindenki járja a saját útját, nem lesz itt Shield egyesülés. – jelenti ki Ambrose.


Sasha Banks & Bayley vs. Alexa Bliss & Nia Jax

Ismétlés. A múlt heti adáson összecsaptak, akkor is Sasha-ék szereztek győzelmet és most is. Múltkor Sasha, most pedig Bayley pinnelte a bajnokot.


R-Truth vs. Goldust

Most – mondhatni – Goldust normális győzelmet szerzett.


Kurt Angle érkezik a szorítóba, mikrofon ragadása után elmondja, hogy nagyszerűen sikerült PPV-t tudhatunk magunk mögött és várja a következő évit. Nem is magyaráz tovább, kihívja maga mellé Brock Lesnar-t és Paul Heyman-t.

A GM szerint Lesnar-nak és Heyman-nek is tetszeni fog a terve amit a SummerSlam-re tervez. Mr. Heyman azonban azonnal kijelenti, hogy ezt nem nyilvánosan kéne megtárgyalni.

Megérkezik Roman Reigns is. Tisztázni szeretné a dolgokat, a GM szerint viszont Roman túl messzire ment múlt éjjel. Roman az Attitude Era-t hozza fel “pajzsként”, hogy ott is ezek folytak, sőt.. Angle szerint az a múlt, itt a jelen és a jövő a lényeg. Roman szerint Angle köszönettel tartozik felé, hisz elintézte Strowman-t, mert ő nem tudta a kezelését, valamint Lesnar-ral még nem is küzdött meg. A terve tiszta és egyértelmű: Brock Lesnar-t akarja a SummerSlam-re.

Mr. Heyman-nek tetszik Roman ötlete, azonban a bajnoknak nem. Mikrofont is ragad és kérdőre vonja Roman-t, hogy miért is érdemel címmeccset? Semmit, sz*rt se érdemel.

Megérkezik Samoa Joe is aki szeretné ha a ringben álló srácok visszatérnének a földre. Brock Lesnar ismét mikrofont ragad és elmondja Joe-nak, hogy a múlt éjjel valósággal szétrúgta a s*ggét..

Joe nem így gondolja. Szerinte Brock Lesnar a múlt éjjel megszökött előle. Roman-ről pedig a véleménye: még nem győzte le őt. Mr. Heyman ragad mikrofont és próbálja tisztába tenni a dolgokat, még pedig szerinte Roman Reigns érdemel címmérkőzést, Samoa Joe pedig semmit. Joe azonnal visszaszól, szerinte Heyman félti ügyfelét tőle.

Kurt Angle hivatalosítja, hogy a jövő héten Roman Reigns és Samoa Joe összecsap egymással, a győztes pedig szembenéz Brock Lesnar-ral a SummerSlam a WWE Universal Bajnoki Címért. Angle megkéri a srácokat, hogy nem kell most bunyó, mert akkor nem lesz semmiféle meccs.


Angle újabb SMS-t kap. Az SMS láttán ideges lesz és szerinte ennek nem szabad nyilvánosságra kerülnie, azonban jövő héten meg kell tennie és ekkor talán még az állásának is búcsút inthet.


Akira Tozawa & Cedric Alexander vs. Noam Dar & Neville

A cirkálósúlyúak között végül Tozawa-ék szerezték meg a győzelmet.


Seth Rollins vs. Bray Wyatt

Rollins ismét veszített. Úgy tűnik egyre rosszabb a helyzete. A mérkőzés után Bray távozott, megérkezett Miz, Axel és Dallas akik támadásba lendültek, azonban megérkezett Dean Ambrose is egy székkel.


Kurt Angle az adás végén még felhívott valakit akit meghívott a jövő heti adásra, vajon ki lehet az?
Ezekkel a képekkel zárult az adás, folytatás a ma esti SmackDown Live-val.

Talán ezek is érdekelhetnek:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.