WWE RAW 2018. január 29. – Összefoglaló

A vasárnapi Royal Rumble után nem pihentek a szupersztárok, hiszen máris jelenésük volt a RAW-n. Ezúttal a vasárnapi gálának is helyt adó Pennsylvania állambeli, Philadelphia városából jelentkezett a vörösek adása.

Ha a videók fent nem indulnak el, kattints ide és nézd vissza a teljes adást.


Stephanie McMahon nyitja az adást és azzal kezd, hogy kihívja a ringbe az első női Royal Rumble meccs győztesét Asuka-t. A kis japán hölgy érkezett is ám a mondandójából nehéz volt bármit is érteni, ám annyit érteni lehetett, hogy véleménye szerint senki nem áll még készen rá. Erre érkezett a BOSS, Sasha Banks aki kijelentette, hogy ő igen is készen van rá. Természetesen a vége az lett, hogy Stephanie McMahon bejelentette a ma esti meccsüket.


Braun Strowman vs. Kane – Ki marad talpon meccs – Aki nyer az benne lesz az Elimination Chamber meccsben

Braun érkezett elsőnek a ringhez és egyből elkezdte előkapkodni a székeket, asztalokat. Érkezett Kane is és egyből elindult a bunyó, végig Braun dominált és nem kellett sok, hogy a küzdelem a nézők között is menyen. Valahogy elkevertetek a rámpa elé ahol a kommentátorok is helyet foglaltak, és akkor olyat láttunk ami elég kemény. Hiszen Braun ráborította az egész rámpát a földön fekvő Kane-re, így vége is lett a meccsnek hiszen a bíró félbeszakította a küzdelmet. Kane-t pedig a mentők elszállították.

Braun a meccs után hátra ment a színfalak mögé ahol összefutott Kurt Angle GM-el, aki rögtön számon kérte, hogy mi a fene volt ez. Braun, hogy tud ennyire veszélyesen birkózni. Erre Braun kicsit emelt hangon reagált, hogy ő a munkáját elvégezte és ő maradt talpon megint. Ahogy Brock Lesnar ellen is vasárnap.


Elias vs. “Woken” Matt Hardy – Aki nyer az benne lesz az Elimination Chamber meccsben

Elég türhető meccset hoztak össze, azonban Wyatt bezavarásával Elias tudott győzni. Miután Elias nyert Wyatt a kivetitőn volt látható és nemes egyszerűséggel ki röhögte a vesztes Matt Hardy-t.


The Miz (c) vs. Roman Reigns – IC Bajnoki címmérkőzés

Ugyanaz a meccs volt mint múlt hétfőn egy az egyben, Miz címet védett egy remek meccsen.


The Revival vs. Heath Slater & Rhyno

Egy borzasztó meccset hoztak össze, ahol végül a 0 reakciót kapó Revival csapata nyert… Igen a Revival továbbra sem érdekel senkit!


Asuka vs. Sasha Banks

Nem volt kérdéses, hogy Asuka nyer.. Így mi az értelme meccset rendezni? Egyébként jó meccs volt de semmi több..


Cesaro & Sheamus (c) vs. Titus Worldwide – RAW tag team címmérkőzés

Kijelenthető, hogy a Titus csapat működik! Ennek ellenére tudott címet védeni a The Bar csapata. Nagy kérdés, hogy vajon ki lesz a következő csapat akik igazi ellenfelei lehetnek a BAR-nak.


John Cena vs. Finn Bálor – Aki nyer az benne lesz az Elimination Chamber meccsben

Luxus volt ezt a meccset egy sima TV-s adásban ellőni. A tényen nem változtat sokat, hogy ez egy olyan párosítás volt amit bármikor megnéznénk még. Végig pörgős kiváló küzdelem volt, érdekes, hogy Bálor tűnt a meccs esélyesének. Ám Cena 2x AA után nem tudott már feltápászkodni így Cena is benne van az Universal cím kihívói meccsben.

Nagy kérdés, hogy hogyan tovább a jó Finn számára.. Talán Miz és az IC öv lehetne a reális célpont?


A Chamber-meccsben eddig tehát:

  • John Cena
  • Elias
  • Braun Strowman

Folytatás a ma esti SmackDown Live-al.

Talán ezek is érdekelhetnek:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.