WWE RAW 2018. április 16. – Összefoglaló

A vörösek adásának legfrissebb epizódja a Shake-up első felvonásával jelentkezett, lássuk tehát hogy kik érkeztek szeretett hétfő esti adásunkra.



Kurt Angle nyitja az adást, köszönt minket majd bejelenti hogy ma találkozunk néhány új arccal. Félbe is szakítja őt valaki, még hozzá Sunil Singh. Igen, Jinder Mahal megérkezett a RAW-ra. Gratulál legújabb főnökének, majd közli hogy nincs megelégedve amit eddig kapott.. Érkezésekor limuzint szeretett volna.. Mahal folytatja az ilyen dumát míg Angle-nek elege nem lesz, így Jindernek kiír ma estére egy címmérkőzést. Aki megérkezik először, az száll ringbe a Maharaja-val. Érkezett is, maga Jeff Hardy.


Jinder Mahal (c) vs. Jeff Hardy – United States Championship Match

A meccs adok-kapokból állt, az eredmény viszont okozott bőven meglepetést. Jinder minden helyzetből kirúgta magát, ez igaz volt Jeff-re is. A meccs végénél jött a két finisher, ezt követően pedig új United States bajnokot avattunk!

(Nem mellesleg Jeff hivatalosan is GRAND SLAM bajnok!)


Jinder Mahal ezután bejelentette, hogy visszavágót szeretne méghozzá a 27-én megrendezésre kerülő Greatest Royal Rumble-n.


Bayley vs. Sasha Banks

Próbálták elintézni egymást, Sasha jobban állt mindaddig amíg meg nem érkezett a Riott Squad. Ruby, Liv Morgan és Sarah Logan hivatalosan is a vöröseknél!


Authors of Pain vs. Slater & Rhyno

Papírforma győzelem Akam-tól és Rezar-tól.


Miz TV következik Kevin Owens és Sami Zayn főszereplésével. Mindannyian elhiszik, hogy új munkahelyük van pedig.. Erre érkezik meg Kurt Angle aki közli a srácokkal, hogy nincs szerződésük. Volt esélyük, de veszítettek a múlt héten. Sami szerint a dolgok megváltoztak, e-mailt kapott Stephanie-tól amit fel is olvas. Steph szerződtette őket.. Angle nem érti a dolgokat, de ha így áll a dolog akkor üdv itt! Miz-re terelődik a szó, még pedig hogy ő távozik a SmackDown-ra. Egyedül, a dolog megvan beszélve Shane-nel. Nem mellesleg Daniel Bryan már alig várja. Bo Dallas és Curtis Axel marad, de az este végéig Miz is hisz egy 10-fős tag team mérkőzésben fognak szerepelni. A srácok ellenfelei: Braun Strowman, Lashley, Bálor, Rollins és egy új arc.


The Revival vs. Matt Hardy & Bray Wyatt

Ahogyan arra számítani lehetett, papírforma győzelem Wyattéktól. A kihívók tehát ők Sheamusék ellen.


Színfalak mögött vagyunk ahol láthatjuk a Breezango-t illetve Natalya-t.


Ember Moon vs. Mickie James

Ember a második RAW-os meccsét is megnyerte.


Dolph Ziggler érkezik a ringbe. Dolph közli velünk, hogy mindig is ő lesz a legjobb aki érkezik azon a bizonyos rámpán. Sok minden változott, de maradt is minden a régi.. A Titus Worldwide érkezik, szeretnék ha csatlakozna hozzájuk Ziggler. Ő ezt elutasítja, még pedig azzal az indokkal hogy nem egyedül jött! Ekkor hangzott fel Drew McInytre zenéje, közös erővel pedig elintézték Titusékat.


Roman Reigns és Samoa Joe szegmense következik. Reigns először Lesnarról kezd beszélni mondván, hogy újra ringbe száll ellene. Nem mellesleg most sincs itt Lesnar.. A Rumble után egyszer s mindenkorra legyőzi a Beast-et, így egy full-time Universal bajnokot látunk személyében.

Joe jön a szokásos dumával, hogy ő pedig Romant fogja elintézni a Backlash-en. Nézegetik egymást, támadás viszont egyik oldalról sem érkezik.


Natalya vs. Mandy Rose

Natalya megszerezte RAW-os győzelmét. Érkezett Sonya és így ketten támadták Natalya-t, az ő segítségére Ronda érkezett aki a földbe tiporta Sonya-t.


Sheamus & Cesaro vs. Breezango

Fandango és Tyler Breeze meglepő győzelmet szerzett.


Seth Rollins, Braun Strowman, Finn Balor, Bobby Lashley & Bobby Roode vs. Sami Zayn, Kevin Owens, The Miz & The Miztourage

Bobby Roode tehát a titkos új ember. A mérkőzésben természetesen Rollinsék irányítottak, a Strowman-Lashley párosra nem volt ellenszer.


Ezzel véget ért az adás, nézzük kik érkeztek a SmackDown LIVE-ról:

  • Bobby Roode
  • Fandango és Tyler Breeze
  • The Ascension (Konnor és Viktor)
  • Dolph Ziggler
  • Drew McIntyre [NXT]
  • Mojo Rawley
  • Chad Gable
  • Jinder Mahal
  • Kevin Owens
  • Sami Zayn
  • Ruby Riott, Liv Morgan, Sarah Logan
  • Natalya
  • Baron Corbin
  • Zack Ryder
  • Mike Kanellis

 

Talán ezek is érdekelhetnek:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.