WWE SmackDown LIVE 2018. március 13. – Összefoglaló

A Fastlane utáni első SmackDown Live epizód sok izgalommal érkezett hozzánk.



Az arénából kapunk képet ahová AJ Styles érkezik meg, a közönség pedig hatalmas örömmel fogadja a WWE Bajnokot. Először is üdvözöl mindenkit itt, a házban amit AJ Styles épített! Természetesen a vasárnapról kezd beszélni, még pedig hogy akkor este 5 másik szupersztár ellen védte meg a címét. Bevallja egyszer azt hitte, hogy veszít – ebben főszerepe volt John Cena-nak. Ekkor rádöbbent arra, hogy hihetetlen de nem lehetetlen. Megtalálta a módját ennek is és WWE Bajnok maradt. Így megy a WrestleMániára. A cím megszerzése is hihetetlen volt, de a megvédése annál jobban. A Mánián Shinsuke Nakamurával fog ringbe lépni. Az is fenomenális lesz mint az akárhányszor belép a ringbe.

Nakamura érkezik meg, a közönség pedig tombol. A Japán szupersztár elmondja, hogy AJ Styles a világbajnok. Kedveli és tiszteli őt ahogy mindenki más. A WrestleMania az a hely ahol az álmok valóra válnak és az ő álma… Térd az arcba! Aztán pedig világbajnok lesz.


AJ Styles vs. Rusev

Hirtelen kapcsolódunk be a meccsbe ahol Rusev irányít. Styles csak percek múlva ébred fel, de ekkor sem tud sokat csinálni. Az események felpörögnek, Styles pedig fölényt szerez egy elhibázott Suplex után. Fogások követnék egymást, ekkor Styles-nak sikerül befognia Rusev-et a Calf Crusher-be de English érkezik és így DQ a meccs vége.

Kezelésbe veszik Styles-t, de érkezik Nakamura aki megmenti Mánia-ellenfelét majd távozik.


  • Bobby Roode kontra Jinder Mahal lesz később.
  • Egy összeállítást látunk a friss Hall of Famerről, Kid Rock-ról.

A színfalak mögött vagyunk ahol AJ szólítja le Nakamurát mondván, hogy vasárnap a Fastlane-en és ma éjjel sem volt szüksége a segítségére.Nakamura közli vele, hogy minden héten segíteni fogja teljesen a WrestleMániáig. Addig amíg a térde nem kerül az arcába.


Jimmy Uso & Big E vs. Bludgeon Brothers – Tag Team mérkőzés

Társ nélkül maradt Jimmy is és Big E is. Összefogtak, de minden hiába. Pár perc után Harper és Rowan bebizonyította, hogy velük bizony komolyan kell számolni.


A kékek női világbajnoka, Charlotte Flair a ringben – őt követi WrestleMania-ellenfele a továbbra is veretlen Asuka.

Charlotte üdvözli Asukát a kékeknél. A rajongók mindig arról kérdezik őt, hogy mi történne ha Asukával kerülne szembe a WrestleMánián? Ő erre mindig azt válaszolta, hogy szeretné. Szereti a kihívásokat mert soha semmi komoly nem történik. Szerette volna alapból, hogy Asuka lehetőséget kapjon. Még nem találkoztak egymással, nem ismerik egymást. A Királynő terve az, hogy legyőzi Asukát és megvédi az örökséget.

A kékek női világbajnoka, Charlotte Flair a ringben – őt követi WrestleMania-ellenfele a továbbra is veretlen Asuka. Azt mondja Charlotte lehet a királyné, de ő a császárné. Senki nem áll készen Asukára.


Bobby Roode vs. Jinder Mahal

A meccs előtt egy kis mikrofonos vita vette kezdetét, persze Ortonnal kiegészülve.

Mindketten irányítottak, a végjátékban pedig Mahal hátulról érkezett a Khallas-al és megnyerte a küzdelmet.

Örömre nincs ok, a vipera érkezett a semmiből és egy RKO-val jutalmazta a korábbi WWE Bajnokot.


Naomi vs. Carmella

Naomi win.


Shane McMahon érkezik, hogy bejelentse a nagy WrestleMania tervét.

Shane először is köszönt mindenkit, ezt követően pedig Kevin Owensről és Sami Zaynről kezd beszélni. Mint mondja, az elmúlt hónapokban eléggé sok balhé volt körülötte és a két úriember körül. De nem is azért jött, hogy bocsánatot kérjen. Mindketten átléptek egy határt, főleg Owens mikor kezet emelt apjára.

Meccset kapott Owens ellen a HIAC-on, ekkor jött Zayn. Említést tesz, hogy nemrég beszélt Daniel Bryannel és a jövő héten visszatér. Ő távozik, határozatlan időre szabadságot vesz ki. Bryan egyedül fogja vinni az adást. Mielőtt lelép, elmondja a nagy WrestleMania-tervét: KEVIN OWENS SAMI ZAYN ELLENFELE LESZ A MÁNIÁN!

Owens érkezik meg és a fejét rázza, hogy ez igen.. végre egy döntés amivel egyetért. Ezzel csak egy gond van, hogy bármiko képes megverni Sami Zayn-t, nem kell ehhez Shane hülye WrestleMania-bejelentése. Sami sem marad ki a buliból, teljesen kiakad.. Shane közli velük, hogy örülnének annak hogy mindkettejüknek lehetőséget ad a Mániára.. Több sem kell a két úriembernek, nagyon csúnyán kezelésbe veszik főnöküket, végig verik a ring körül, ezt követően pedig a színfalak mögött is. Csúnyán, brutálisan elbánnak Shane-nel akiért a támadás után mentősök érkeznek.


Ezzel véget ért az adás.

Talán ezek is érdekelhetnek:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.