Jinder Mahal

Yuvraj Singh Dhesi (Calgary, 1986. július 19. –) indiai származású kanadai profi birkózó, profi pankrátor. Jelenleg a WWE-vel áll szerződésben; ringneve Jinder Mahal. 2017 májusában elnyerte Randy Orton-tól a WWE bajnoki címet. Ezzel ő lett az 50. WWE bajnok és az első indiai származású birkózó, aki megnyeri ezt a címet.

Született Yuvraj Singh Dhesi
1986. július 19.(31 éves)
Calgary
Állampolgársága kanadai
Foglalkozása profi pankrátor
Iskolái Calgary-i Egyetem

Magasság 196 cm
Súly 108 kg

Profi pankrátor karrier

Jinder 2002-ben a Premier Martial Arts Wrestling (PMW) nevű szervezetnél kezdte karrierjét, majd a Stampede Wrestlinghez került, ahol több csapatbajnoki címet is nyert unokatestvérével, Gama Singh Jr.-al. 2008 és 2010 között PWA nehézsúlyú bajnok volt, majd Floridába utazott, ahol a WWE fejlesztési területéhez, a Florida Championship Wrestling (FCW)-hez került. A WWE-nél 2011. április 29-én debütált a SmackDown nevű adáson, Jinder Mahal néven. A Nagy Khali ellen több hónapon át rivalizált, majd Ted DiBiase-t és Ryback-et vette célkeresztbe. 2012-ben, amikor a WWE az FCX fejlesztési területét NXT-be helyezte át, Mahal elkezdett megjelenni az újraindított NXT-ben, ahol győztes sorozatot indított el többféle birkózó legyőzésével, többek között Derrick Bateman és Percy Watson ellen. A SmackDown szeptember 21-i epizódjában Mahal és Drew McIntyre beavatkozott Heath Slater Brodus Clay elleni mérkőzésébe, melynek eredményeként Mahal, Slater és McIntyre szövetségét kötött, s megalapították a “3MB” nevű csapatot. 2012 októberétől a 3MB számos győzelmet aratott, de a Tag Team bajnoki címet nem tudták megszerezni.

WWE (2010-napjainkig)

2013.-as távozása után számtalan független szervezetnél birkózott, mint például; ROW, ASW, WWC, QPW, IGF vagy épp a CWE. 2016.-ban újra aláírta szerződését a WWE-vel és visszatért Jinder Mahal néven. Számtalan viszályt kezdett ezután Neville-lel, Sami Zayn-nel de Darren Young sem volt kivétel. Részt vett a WWE Main Event & WWE Superstars című adásokon is ahol hol győzött, s hol vesztett. Jött a Rusev-vel való barátság és a szövetség. Meccseket vívtak együtt, de Mahal nem volt elégedett. Később az akkori irányítót, Mick Foley-t kérte meg, hogy inkább egyéniben folytatná karrierjét újra.

WWE Bajnok (2017-napjainkig)

2017. április 3.-án a WrestleMania 33.-on utolsó előtti résztvevő volt az André The Giant Battle Royalban. Később megnyert egy Battle Royalt az egyik SmackDown adáson Dolph Ziggler, Luke Harper, Erick Rowan és Sami Zayn felett így ő lett az első számú kihívó a WWE Bajnoki övre. Később a Backlash PPV-n legyőzte Randy Ortont és ezzel vált WWE Bajnokká. Az egész WWE Univerzumot sokkolta, hisz korábban soha semmilyen címet nem nyert meg. Nem, hogy címet – mérkőzéseket alig nyert. Azóta számtalanszor megvédte bajnoki övét és hengerel. Következő komoly mérkőzése 2017. október 8.-án lesz a Hell In a Cell nevű rendezvényen Shinsuke Nakamura ellen.

Eredményei

All-Star Wrestling

  • ASW Tag Team Championship (1x) – Csapattársa: Gama Singh Jr.

Prairie Wrestling Alliance

  • PWA Canadian Tag Team Championship (1x) – Csapattársa: Gama Singh Jr.
  • PWA Heavyweight Championship (2x)

Pro Wrestling Illustrated

  • PWI rank: 148. hey a PWI Top 500 pankrátor kategóriájában, 2013-ban.

Stampede Wrestling

  • Stampede Wrestling International Tag Team Championship (2x) – Csapattársa: Gama Singh Jr.

WWE

  • WWE Championship (1x) – 2017.05.21.: Legyőzte Randy Orton-t a Backlash-en.

Bevonuló zenéi

  • Jim Johnston – Main Yash Hun (WWE; 2011. április 29-től – 2012. október 19-ig)
  • Jim Johnston – One Man Band (2012. szeptember 21.– 2012. október 19.; 3MB nevű csapat tagjaként)
  • Jim Johnston és TB5 – More Than One Man (2012. október 25. – 2014. június 12., 2016. augusztus 1.; 3MB nevű csapat tagjaként)
  • Diljit Singh – Panga Paijave (IGF)
  • Jim Johnston – Sher (Lion) (2016. augusztus 15-től – napjainkig)

Magánélete

Jinder a Calgary Egyetem üzleti kommunikációs és kulturális szakán diplomázott. Unokaöccse Gama Singh, aki a Stampede Wrestling híres pankrátora. Jinder pandzsábi, hindi és angol nyelven beszél.